Lengyel adók a terjeszkedés ellen

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 08. 16. 10:44

A Lengyelországban működő multinacionális cégeknek újra kell gondolniuk terjeszkedési terveiket az országban egy új illeték miatt, amely a helyi vállalkozásokat igyekszik segíteni. A nagy európai kereskedelmi láncok összesen mintegy 360 millió euróval több illetéket fognak fizetni a nyár közepétől évente azon új adótervezet szerint, amelyet nemrég terjesztettek be a lengyel parlamentben. A bevételek után fizetendő 1,4%-os illeték a nagy cégeket célozza, és a helyi vállalkozásokat próbálja jobb versenyhelyzetbe hozni.

A Financial Times elemzése szerint az új adó hatására a cégek meg fogják fontolni milyen irányba is szeretnének terjeszkedni. Az egyik kereskedelmi lánc igazgatója azt nyilatkozta az újságnak:

– A növekvő terhek mellett nem valószínű, hogy új üzleteket nyitunk az országban. Helyette inkább nagyon hangsúlyt fektetünk meglévő boltjaink fejlesztésére, hatékonyságára. Egy olyan piacon, ahol a profit 2-3% körül mozog, minden nagyobb fejlesztés veszteségessé tenné a kereskedelmi láncok helyi részlegét.

Krzysztof Badowski a PwC közép- és kelet-európai kiskereskedelmi láncok és fogyasztási cikkek elemzőcsapatának vezetője úgy látja, hogy nincs választási lehetőségük a cégeknek:

– Mindegy az üzleti modell, a nemzetiség, vagy a méret, ha a kereskedelmi láncok elveszítik a bevételeik 1-2%-át, akkor azt a pénzt kénytelenek lesznek máshol behozni.

Kapcsolódó cikkeink