Lénárd András eladta részesedését a Csíki Sörben
Lénárd András megerősítette a Székelyhon lapnak, hogy eladta a Csíki-cégcsoportban lévő ötvenszázalékos részesedését a vállalat másik tulajdonosának – írja a Telex. A Csíki Sör és Csíki Csipsz gyártó cégcsoportja az elmúlt időszakban komoly anyagi nehézségekkel nézett szembe, és a 2023-as évben rekordveszteségeket könyveltek el.
A román cégadatbázis szerint a vállalat 2023-ban több mint 10 millió lejes, azaz körülbelül 838 millió forintos veszteséget termelt. Ez annak ellenére történt, hogy az árbevétel enyhén növekedett, de az infláció mértékéhez képest elmaradt a várakozásoktól.
„Meg tudom erősíteni a hírt, a napokban meg is történt a tranzakció, és a tulajdonostársam valóban kivásárolta az 50 százalékos részvénycsomagomat”
– nyilatkozta Lénárd a Székelyhonnak. A lap értesülései szerint a kivásárlás körülbelül 50 millió eurós cégértékelésen történt, de Lénárd nem kívánt válaszolni a pontos tranzakciós összeget érintő kérdésekre.
A Csíki Sör az elmúlt években jelentős márkaépítési és termékfejlesztési törekvésekkel próbálta megerősíteni pozícióját, azonban a piaci kihívások és az infláció negatív hatásai súlyosan érintették a vállalat eredményeit. A cégcsoport új tulajdonosi szerkezete további irányváltást vagy átalakításokat eredményezhet a vállalat jövőbeni stratégiájában.
Kapcsolódó cikkeink
Balatoni sörök
A Zamárdi Nyitva! Vállalkozói Egyesület rendelésére készítette a lokálpatrióta balatonföldvári Helka…
Tovább olvasom >Érkezik a debreceni Oktoberfest
Az egykor Bajország szívében született, és mára világszerte ismertté vált…
Tovább olvasom >Tízezrekre számítanak a Városligeti sörfesztiválon
Tízezreket várnak az október 10-13. között a Városligeti Műjégpályán megrendezett…
Tovább olvasom >További cikkeink
Közel másfél milliárd forintból újult meg a Hűvösvölgyi úti SPAR
Nemcsak teljes belső modernizáció, külső homlokzatfelújítás, de szolgáltatásbővítés is történt…
Tovább olvasom >A Dreher vezérigazgatója a befogadó kultúra további erősítésére tett vállalást
Nemzetközi kutatások* bizonyítják, hogy azok a vállalatok, ahol a munkavállalók…
Tovább olvasom >Izgalmas bejelentéssel készült a DIAGEO a koktélrajongók ünnepére
Budapest legnevesebb bárjai és a hazai koktélvilág legkiemelkedőbb bártenderei az…
Tovább olvasom >