Lekvárfőző üzem létesül Környén
Csak gyümölcsöt tartalmazó, ízesítő és tartósítószerek nélküli lekvárokat készítő üzem létesül a Komárom-Esztergom megyei Környén – tájékoztatta az üzem tulajdonosa az MTI-t.
Kiprich Zsolt elmondta, alapvetően hagyományos barack- és szilvalekvár gyártására készül, valamint szeretné meghonosítani a különleges ízeket, mint a rozmaringos málnalekvárt, vagy a fahéjjal ízesített cseresznyelekvárt.
A termékkínálat másik részét az aszalt gyümölcsök, a szörpök, Indiából származó fűszeres, lekvárszerű készítmények és zöldség alapú szószok képezik. Az itt előállított ételeket kézműves termékek boltjaiban forgalmazzák, illetve hoteleknek értékesítik. A 15 éves vendéglátó-ipari tapasztalatokkal rendelkező tulajdonos elmondta, a szállodákban hiánycikk a jó minőségű, helyi élelmiszer.
A beruházás költsége meghaladja a 30 millió forintot, melyből a közel 18 millió forint a Darányi Ignác Terv forrásaiból származik. A tervek szerint a technológia tesztelése érdekében még idén megkezdik a próbafőzéseket, jövőre pedig teljes kapacitással működhet az üzem.
A számítások szerint évente 15 tonnánál több gyümölcsöt szereznek be a helyi termelőktől és közel tízezer üveg lekvárt készítenek. A közel háromszáz négyzetméteres üzemcsarnok mellé a jövőben 500 négyzetméteres hűtőházat terveznek, majd gyümölcslé előállításával bővítenék a termékek körét. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Hasít a Demján Sándor 1+1 KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
Magyarország forrásainak a magyar családoknál és a vállalkozásoknál van a…
Tovább olvasom >Nagy István: hamarosan újraindulhatnak a kínai-magyar agrárkapcsolatok
A magyar mezőgazdaságot és agráriumot számos kihívás érte az utóbbi…
Tovább olvasom >2,75 milliárd dolláros beruházást jelentett be a Heineken Mexikóban
A Heineken mintegy 2,75 milliárd dollár értékű beruházást hajt végre…
Tovább olvasom >További cikkeink
A magyarok adnak a leggyakrabban online borravalót az ételfutároknak
Továbbra is népszerű a magyarok körében a borravaló adása, ami…
Tovább olvasom >Megőrizte első helyét az online élelmiszerpiacon a Kifli.hu
A Kifli.hu került a dobogó legfelső fokára az idéntől már…
Tovább olvasom >SAP: A felhős fejlesztéssel a sör is finomabb
A 130 éves Budweiser Budvar kiváló söreiről ismert, azonban vállalatirányítási…
Tovább olvasom >