Lecsófröccs Piknik lesz a hétvégén Budapesten
Harmincnál is több fajta lecsóval és a hozzájuk illő fröccsökkel, vodka, whisky és sör alapú spriccerekkel várja látogatóit a budapesti Lecsófröccs Piknik augusztus 8. és 10. között Budapesten a Mikszáth Kálmán téren, a Krúdy Gyula utcában és a Szentkirályi utca Baross utca felé eső szakaszán.
A harmadik Lecsófröccs Pikniken kiállító éttermek több mint 30 féle magyar és nemzetközi lecsót kínálnak majd, és egyebek mellett megkísérlik elkészíteni a világ legerősebb lecsóját is – adták hírül az MTI-hez eljuttatott hétfői közleményükben a szervezők.
Az erős lecsót szombaton főzik, és a vállalkozó kedvűek a 18 órakor kezdődő evőversenyen meg is kóstolhatják. Aki főzni szeret inkább, azt vasárnap 12 és 15 óra között főzőversenyre várják. A részletekről a fesztivál Facebook-oldalán (www.facebook.com/lecsofroccs) olvashatnak az érdeklődők.
A környék helyi éttermeinek lecsói mellett neves pincészetek boraiból lehet válogatni, de a bor és a fröccs mellett vodka, whisky és sör alapú spriccereket is lehet majd kóstolni. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Már több mint 930 szakembert ajánlottak a Signature 40 2025-ös kiírására
Minden eddiginél aktívabb ajánlási időszakot jelentett a Signature Platform: eddig…
Tovább olvasom >Véget ért a II. Ifjúsági PET Kupa
2025. július 20. és 25. között második alkalommal szervezte meg…
Tovább olvasom >A nagyszámú érdeklődésre való tekintettel meghosszabbítja nevezési határidejét a Green Pledge!
Meghosszabbított nevezési határidővel, egészen augusztus 11-e, hétfőig várja a pályázatokat…
Tovább olvasom >