Leállt a kukorica aratása a rossz időjárás miatt
Több régióban leállt ideiglenesen a csapadék és a viharos szél miatt a kukorica aratása, ugyanakkor az eddig betakarított mennyiség jó minőségűnek, a termésátlag pedig biztatónak mondható – közölte a Concordia Közraktár Zrt. kedden az MTI-vel.
Tájékoztatásuk szerint az ágazati szakértők hektáronként 7 tonna termésátlagot várnak, amely közepesnek minősül, a 2016-ban aratott 8,7 tonnánál alacsonyabb, de a tavalyi 6,8 tonnánál magasabb.
A kukorica vetésterülete idén 955 881 ezer hektár, ami a tavalyi terület 95,6 százaléka – tették hozzá.
Halmos Gábor, a társaság vezérigazgatója kiemelte, hogy bár a szezon elején járnak, a beküldött minták ígéretesek, mind a nedvességük, mind a tisztaságuk megfelelő. Az eddig vizsgált minták hektolitertömege is felülmúlja a tavalyi szintet.
A Concordia Közraktár Zrt. szerint gondot jelenthet a kukoricánál a szárítás után elvárt, 14,5 százalék alatti nedvességtartalom beállítása. Fontos, hogy ehhez csak ellenőrzött és kalibrált műszereket használjanak. A hosszabb idejű tárolás esetén a magasabb nedvességtartalmú tételek fokozottabb gondozást igényelnek, gyakrabban kell mérni a hőmérsékletet és a nedvességtartalmat, sűrűbben átmozgatni az árut – tették hozzá. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Kiemelt figyelmet kap az aszályhelyzet
A kormány összehangolt cselekvési tervet készít az aszálykárok megelőzésére. Ennek…
Tovább olvasom >27 százalékkal csökkent a műtrágyaforgalom
2025 márciusában az egy hónappal korábbihoz képest 27 százalékkal kevesebb…
Tovább olvasom >Orbán Viktor: létrehoztuk az Aszályvédelmi Operatív Törzset
A mai napon létrehoztuk az Aszályvédelmi Operatív Törzset – jelentette…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >