Lázár : lottót és sorsjegyet is árulhassanak a dohányboltok!
Lottót és sorsjegyet is árulhassanak a dohányboltok – javasolja a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, Lázár János, aki pénteken kezdeményezte a szeptemberben elfogadott trafiktörvény módosítását.
A jogszabály szerint állami monopólium lesz a dohánytermékek kiskereskedelme jövő év július 1-jétől, az állam koncessziós szerződéssel engedheti át az értékesítést az erre pályázóknak. A törvény alapján dohányboltokban dohánytermékeken kívül mást nem lehet majd kapni.
Lázár János ezen változtatna. Indoklása szerin a szerencsejáték-forgalmazás törvényi előírásainak betartása – vagyis hogy 18 éven aluliak nem vehetnek részt szerencsejátékban – az adóhatóság ellenőrzése mellett a dohányboltokban is biztosított. A trafiktörvény egyébként nemcsak a fiatalkorúak kiszolgálását tiltja, hanem azt is, hogy amíg 18 éven aluli az üzletben tartózkodik, addig bárkinek dohányterméket adjanak el.
A parlamentnek benyújtott módosító javaslatában Lázár János arra adna lehetőséget, hogy a trafikok sorsolásos játékokat – például lottót, kenót -, illetve sorsjegyeket áruljanak, valamint sportfogadásokat is lehetne ott kötni. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A Baltikum felé nyit a magyar élelmiszerexport
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Biztonságosabb és fogyasztóbarát piacot teremt a kkv-k számára Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Hungaropack Magyar Csomagolási Verseny 2025. évi díjazottjai
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

