Lassult a mezőgazdasági termelői árak csökkenése

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 04. 12. 11:45

Februárban enyhült a mezőgazdasági termelői árak hetedik hónapja tartó csökkenése, az átlagos árszint 2,0 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban a januári 3,2 százalékos visszaesés után – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

gyumolcs

A növénytermesztési és kertészeti termékek ára 7,3 százalékkal volt alacsonyabb a tavaly februárinál a januári 8,9 százalék után, az élő állatok és állati termékek drágulása pedig 7,6-ról 8,2 százalékra emelkedett.
A gabonafélék ára 9,6 százalékkal csökkent, a gyümölcsök ára 2,3, a zöldségféléké 3,9, a burgonyáé 4,5 százalékkal mérséklődött a tavaly februárival összevetve.
Az élő állatok termelői árszintje 7,7, az állati termékeké 9,4 százalékkal emelkedett. A vágósertés ára 20 százalékkal nőtt, a baromfi ára 1,7 százalékkal esett. A madárinfluenza miatt az előző évi mennyiség felét sem érte el a vágóliba és -kacsa piacra került mennyisége, így az áruk 9,7, illetve 5,5 százalékkal nőtt. A tej felvásárlási ára 14 százalékkal emelkedett. Csökkent viszont a vágómarha, a juh és a pulyka ára, valamint olcsóbb lett a tojás és a méz is tavaly februárhoz képest.
Az év első két hónapjának átlagát tekintve a növényi termékek ára 8,2 százalékkal csökkent, az élő állatok és állati termékek 8,1 százalékkal drágultak, amiből összesítve 2,7 százalékos csökkenés adódott.
A zöldségfélék ára 3,7, a gyümölcsöké 4,6 százalékkal csökkent, döntően az alma árának 5,6 százalékos visszaesése miatt. A vágósertés ára 20 százalékkal nőtt, a tej ára 16 százalékkal emelkedett. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink