Lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése Csehországban
Áprilisban 2,7 százalékkal nőtt éves összehasonlításban a kiskereskedelmi forgalom Csehországban a márciusi 8,7 százalék után – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) Prágában.
A kiskereskedelmi forgalomba Csehországban nem számítják bele az autóeladást és szervizelést, amely áprilisban éves összehasonlításban 6,1 százalékkal emelkedett.
Többet költöttek ebben a hónapban a cseh lakosok élelmiszerekre és iparcikkekre, az üzemanyagok eladása ugyanakkor lényegében nem változott az előző hónaphoz viszonyítva. A legnagyobb növekedést – 20,9 százalék – már hagyományosan az internetes áruházak érték el.
Elemzők szerint az áprilisi alacsonyabb növekedés elsősorban a naptári hatásoknak tudható be, mert az idén ebben a hónapban három nappal kevesebb volt a munkanap, mint tavaly. Általános vélemény, hogy a háztartások fogyasztásának folyamatos emelkedése továbbra is a cseh gazdaság legfőbb húzóereje marad. A külkereskedelem többlete áprilisban 10,6 milliárd koronára esett vissza. Tavaly áprilisban ez 13,8 milliárd koronát tett ki. A cseh kivitel áprilisban a tavalyi áprilissal összevetve 2,9 százalékkal csökkent, míg a behozatal 2,2 százalékkal emelkedett. (Kokes János, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Készletkisöprés és brand outlet: fókuszban a Lidl non-food outlet modelljei
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megduplázta nettó nyereségét a cseh mezőgazdaság tavaly
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rekordszámú turista kereste fel tavaly a Prágai Várat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MLBKT: a BMI szezonálisan kiigazított januári értéke: 49,3
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >ESG kötelezettség: a kommunikáción is megcsúszhat a rendszer
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Riaszt a RASFF – összefoglaló a 2025-ös magyar esetekből
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

