Lassult az infláció Olaszországban, de az élelmiszerárak emelkedtek
Olaszországban februárban 9,1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak éves szinten, miután januárban 10 százalékos emelkedést mértek – közölte az olasz statisztikai hivatal, az Istat csütörtökön.

Tovább emelkedtek az olasz élelmiszerárak
A februári 2022 szeptembere óta a legalacsonyabb ráta Olaszországban. A két hete közzétett előzetes becslésben 9,2 százalékos februári adat szerepelt.
Az Istat végleges adatai alapján a havi szintű infláció februárban 0,2 százalékra emelkedett a januári 0,1 százalék után.
Az Istat megjegyezte, hogy az éves szintű infláció lassulását elsősorban az energiaárak mérséklődése okozta. Az Istat adatai szerint az éves árnövekedés mérséklődése nagyrészt a szabályozott energiaárak hatásának köszönhető, amelyek az előző hónapban 16,4 százalékos csökkenést mutattak, míg januárban 12 százalékosat. A nem szabályozott energiaárak éves emelkedése pedig 40,8 százalékra mérséklődött februárban a januári 59,3 százalék után. Ugyanakkor az élelmiszerek és a dohánytermékek ára gyorsuló ütemben emelkedett februárban.
Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex (HICP) februárban éves szinten 9,8 százalékra csökkent a januári 10,7 százalékról, havi összevetésben pedig 0,1 százalékos emelkedést mutatott a januári 1,5 százalékos csökkenés után.
Kapcsolódó cikkeink
Olaszországban növekedés előtt áll a kézműves fagylaltpiac
A várakozások szerint 4%-kal nőhet a kézműves fagylalt értékesítése Olaszországban…
Tovább olvasom >Csak két uniós országban magasabb az infláció, mint Magyarországon
A Privátbankár Európai Inflációs Körképe hasonlította össze a márciusi és…
Tovább olvasom >Több mint 2,1 milliárd eurót fektetett be Olaszországban a Lidl öt év alatt
A Lidl Italia az elmúlt öt évben több mint 2,1…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >