Lassult az árcsökkenés üteme az Európai Unióban
Lassult az árak csökkenésének üteme márciusban az Európai Unióban – közölte az Eurostat.
A EU statisztikai hivatalának adatai szerint mind az euróövezetben, mind az EU egészében éves szinten 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak a februári 0,3 százalék után.
Márciusban 12 tagországból jelentettek negatív rátát. A legalacsonyabb éves rátát Görögországban mérték (-1,9 százalék), majd Ciprus (-1,4 százalék), Lengyelország (-1,2 százalék), Bulgária és Litvánia (mindkettő -1,1 százalék) következik.
A legmagasabb, 0,9 százalék, Ausztriában volt az infláció, őt követi Románia (0,8 százalék) és Svédország (0,7 százalék).
Magyarországon az Eurostat adatai szerint márciusban éves szinten -0,5 százalékon állt a harmonizált fogyasztóiár-index (HICP).
A KSH korábban azt közölte, hogy a fogyasztói árak a februári 1 százalékos csökkenés után márciusban kisebb ütemben mérséklődtek, átlagosan 0,6 százalékkal voltak alacsonyabbak mint egy évvel korábban. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Romlott a gazdasági hangulatindex az euróövezetben és az EU-ban februárban, Magyarországon javult
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Jelentősen csökkent az infláció, kamatcsökkentési ciklus indulhat, miközben szárnyal az arany
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
20 éve stabil iránytű a hazai FMCG-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A munkavállalók fele nem támogatja a fizetések átláthatóságát
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Mindenkinek jut egy szelet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >



