Lassult a német infláció júniusban
Németországban a várt emelkedés helyett lassult az infláció júniusban éves összevetésben a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis szerdán.

Kellemes meglepetést okozott a német inflációs adat
A Destatis előzetes adatai szerint idén júniusban a fogyasztói árak emelkedése 7,6 százalékra mérséklődött a májusi 7,9 százalékról. Az elemzők 8 százalékos inflációt vártak júniusra.
A német fogyasztói árindex 2021 júliusa óta lényegesen felülmúlja az Európai Központi Bank (EKB) 2 százalékos célját.
Júniusban éves szinten az élelmiszerek ára 12,5 százalékkal nőtt, a szolgáltatások 2,1 százalékkal drágultak, az energiaár pedig 38 százalékkal emelkedett.
Júniusban – szintén nem végleges adat szerint – havi bázison 0,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak a májusi 0,9 százalékos növekedés után. Szakértők 0,3 százalékos növekedéssel számoltak júniusra.
Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex (HICP) havi bázison 0,1 százalékkal csökkent júniusban a májusi 1,1 százalékos növekedés után, míg éves összevetésben a növekedés 8,2 százalékra lassult a májusi 8,7 százalék után.
A német statisztikai hivatal július 13-án ismerteti a júniusra vonatkozó végleges adatokat. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Májusban lassult az éves infláció az euróövezetben és az EU-ban
Az euróövezetben és az Európai Unióban is lassult az éves…
Tovább olvasom >K&H: jövőre 2,5-3 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság
A jelenlegi, bizonytalan kilátások alapján az idei évre várható 0,5…
Tovább olvasom >Spanyolországban héthavi mélypontra mérséklődött a fogyasztói árak növekedése májusban
Spanyolországban a fogyasztói árak éves növekedése 2,0 százalékra, tavaly október…
Tovább olvasom >További cikkeink
Prioritást élvez az AI a brit kiskereskedők technológiai fejlesztéseiben
A brit kiskereskedők kétharmada (67%) a mesterséges intelligenciát (MI) helyezi…
Tovább olvasom >Már három autonóm üzletet működtet a Carrefour Belgiumban
A Carrefour Belgium megnyitotta harmadik autonóm BuyBye üzletét a NATO…
Tovább olvasom >Mézes-gyümölcsös snackkel lép az amerikai piacra David Beckham
David Beckham, az egykori világhírű labdarúgó saját élelmiszermárkát vezet be…
Tovább olvasom >