Lassan bővülő olajpiac

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 08. 24. 10:13

Egyre jobban szeretjük az olívaolajat, de a minőséget nem kívánjuk még megfizetni, talán, mert nem igazán értjük a termékek közötti különbségeket. Árérzékenységünk miatt azonban a forgalmazók marketingtevékenységük során elsősorban az árakciókra koncentrálnak.

olivaolaj

Szépen növekszik az olívaolaj-fogyasztás Magyarországon – elemez Salyámosy Rita, a Glatz Hungary Kft. marketingmenedzsere –, rossz hír viszont, hogy a nagy mennyiséget a nem extra szűz olívaolajak adják, azokból is inkább a gyenge és közepes minőségűek. Az elmúlt két évben az olívaolajárak a rossz termésnek és egy károkozónak köszönhetően jelentősen emelkedtek, így az utóbbi időben a piac szereplői az akciókra fordították a marketingeszközöket, hogy legalább az akciós árak vonzóak legyenek a fogyasztók számára.

Az olívaolaj forgalma az elmúlt évben mennyiségében enyhén növekedett – erősíti meg Prencsokné Dékány Edina, a Bertolli márkát forgalmazó Maresi Foodbroker Kft. brand managere is –, az áremelések hatására az értékbeni növekedés ennél néhány százalékkal nagyobb volt. Ez mindenképp biztató, hiszen az áremelés ellenére nem esett vissza a termékek forgalma, ami stabil piacot feltételez. A fogyasztók magasabb áron is hajlandók megvenni az egészséges táplálkozásban fontos szerepet játszó terméket. Tapasztalataink szerint még mindig népszerűbbek a joghurtos salátaöntetek, mint az olívaolajjal készültek, de egyre többen használják az olívaolajat a saláták ízesítésére.

A tavalyi évben a rossz termésnek köszönhetően az olívaolajak ára európai szinten emelkedett, azonban ez nem vetette vissza a vásárlásokat – érvel Csorba Balázs, az In-Food 2000 Kft. értékesítési igazgatója. – A piac dinamikusan nő, egyre több háztartás napi szinten használja e termékfajtát. A Monini olívaolajak prémium márkaként vannak jelen a fogyasztók tudatában, akik egyre inkább tisztában is vannak azzal, hogyan használják azokat helyesen.

Ma már magától értetődő az olívaolaj használata a háztartásokban és az éttermekben – véli Ádám Attila, a Ga Food kereskedelmi igazgatója. – Viszont sokan az olcsóbb, rosszabb minőségűt választják, ami az étel minőségét is meghatározza. Az éttermekbe járók számára egyre fontosabb a minőség, a jobb üzletekben már ezért sem üvegbe áttöltött olívaolajat tesznek a vendég elé, mint korábban, hanem a brand saját üvegét. Az éttermekkel nagykereskedő partnereinken keresztül tartunk közvetett kapcsolatot, továbbképzéseiken, árubemutatóikon gyakran vagyunk kiállítók, vendégszereplők. Választékunkban megtalálható a nagy kiszerelésű, 1 literes extra szűz olívaolaj. Idehaza még nincs rá igény, de elérhetők lennének az 5-10-25 literes verziók is.

Az extra szűz olívaolaj sok közismert pozitív élettani tulajdonsággal rendelkezik – emeli ki Salyámosy Rita –, ezért fejlődése megállíthatatlan. A magyar piacon az olasz olívaolajak a legkeresettebbek, és az olasz konyha is egyre népszerűbb, ez pedig növeli az olívaolajak fejlődését és az olívaolaj alapú mártások, pestók kedveltségét is. A Filippo Berio márka alatt bevezettük a BIO változatot is, illetve a választékban megtalálható a Delicato változat, amely lágyabb, finomabb ízű, illetve a Fruttato, amely karakteresebb, erősebb – a megrögzött olívaolaj-kedvelőknek. Pestóból négyféle változatot kínálunk, és tervezzük egy kizárólag olasz olívából készült extra szűz olaj bevezetését.

A fogyasztók többsége tisztában van azzal, hogy az extra szűz olívaolaj egészséges – hangsúlyozza Prencsokné Dékány Edina –, de a különböző minőségi kategóriát képviselő olívaolajak felhasználásával kapcsolatosan még további tájékoztatásra lenne szükség. Az extra szűz olívaolajak karakteres, az olajbogyó ízére emlékeztető, úgynevezett gyümölcsös ízvilággal rendelkeznek, így leginkább saláták ízesítéséhez ajánlottak, ugyanakkor a nem szűz olívaolaj sokkal inkább alkalmas sütéshez, hiszen 220 °C-ig hevíthető.

Kapcsolódó cikkeink