Lassan befejeződnek az őszi vetési munkálatok a szántóföldeken, ilyen eredmény várható
A 2023. évi terméseket megalapozó hazai vetési munkálatok megfelelő ütemben haladnak és november közepére lényegében befejeződnek – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

(Fotó: Pixabay)
A tárcavezető hozzátette, az idei évet sújtó rendkívüli nehézségek ellenére az őszi munkák biztonságban elvégezhetők. Ez annak köszönhető, hogy a gazdák helyzete az elmúlt években megerősödött, illetve idén rendkívüli, pénzügyi likviditást segítő kormányzati intézkedésekkel támogatták a termelőket.
Nagy István kifejtette, november első hetében már minden őszi vetésű szántóföldi növény munkálatai 90% felett jártak
Az idei 1,63 millió hektáros őszi vetésterület 8%-kal nagyobb, mint a 2021. évi adat, az elmúlt öt év átlagánál pedig 3,3%-kal magasabb, ami biztató a jövő évi terméskilátások szempontjából. Az egyes növényfajok között jelentősebb átrendeződés is megfigyelhető, a repce területének visszaesése mellett az őszi árpa, a rozs és az őszi búza területe látványosan nőtt. Az őszi búza 1 millió hektáros területe csaknem 13%-kal nagyobb a tavalyinál és az öt éves átlagot is meghaladja 4%-kal. Az őszi árpa területe is jelentős, 20% feletti növekedést mutat a korábbi évekhez képest, idén 332 ezer hektárt vetettek be vele. Az őszi vetésekkel párhuzamosan a tavaszi vetéseket előkészítő őszi talajmunkák is zajlanak, november első hetére mintegy 40%-os készültséget értek el, ami ugyancsak a következő évi jó kilátásokat erősíti – mutatott rá a miniszter.
Az elmúlt hetek időjárása kedvezett az őszi vetéseknek, az elvetett repce, árpa és búzatáblák megfelelően fejlődnek. Az őszi vetésű növények az optimálisan elkészíthető magágynak, az őszi enyhe időnek és a megérkező csapadéknak köszönhetően bíztatóan indultak meg, várhatóan kellőképpen meg fognak erősödni, és optimális kondíciót érnek el az átteleléshez – tette hozzá Nagy István.
AM
Kapcsolódó cikkeink
A St. Andrea Szőlőbirtok lett Az év pincészete Magyarországon
A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a…
Tovább olvasom >A tarvágás káros, és az állami erdészetek tudnák felelősebben kezelni hazánk erdeit – ezt üzeni a WWF Magyarország Klímabarát Erdőgazdálkodó díja
Az Agrárminisztérium közleménye, illetve a közösségi média számára készült videója…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: nagy szükség lenne további csapadékra
Bár múlt héten a júniusi rendkívüli szárazság után számottevő csapadék…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újabb 2 milliárd dollárt fektet a Mars az amerikai gyártás bővítésébe 2026-ig
Az édesség- és snackóriás Mars 2026 végéig további 2 milliárd…
Tovább olvasom >Milliárdos bevételkiesést szenvedhet el a dán élelmiszer-kereskedelem a súlycsökkentő szerek miatt
Akár 1,2 milliárd dán korona (130 millió euró) forgalomkieséssel is…
Tovább olvasom >Öt év alatt 60%-os növekedést ért el az Aldi Spanyolországban
Az Aldi Nord az elmúlt öt év leggyorsabban növekvő élelmiszerláncává…
Tovább olvasom >