Kutatási háttér nélkül nem versenyképes a magyar sertéságazat
Ez az objektum a magyar sertésstratégia megvalósítását szolgáló legfontosabb intézmények egyike – mondta Fazekas Sándor a herceghalmi sertés teljesítmény-vizsgaló állomás átadásán. A vidékfejlesztési miniszter hozzátette, a kormány segítségével létrejött tudományosan akkreditált laboratórium megfelel a XXI. század követelményeinek.
MTI Fotó: Kovács Attila
Horváth István köszönetet mondott a magyar sertéstenyésztőknek, hogy életben tartják az ágazatot és a tárcavezetőnek is a sertésstratégia elindításért. A sertésstratégia megvalósításáért felelős miniszteri biztos leszögezte: kutatás-fejlesztés nélkül nem lehet sertéstenyésztésről beszélni.
Fazekas Sándor hangsúlyozta: a Vidékfejlesztési Minisztérium költségvetéséből jött létre az intézmény, hiszen kutatási háttér nélkül elképzelhetetlen a magyar élelmiszer versenyképessége. Négy esztendeje, 2010-ben minden egyes mezőgazdasági ágazat romokban hevert. Rendbe tettük az agráriumot: a sertéságazatban volt a legnehezebb dolgunk, hiszen a baloldali kormányok idején kiürültek az állattartó telepek, megszűntek a vágóhidak.
Szívós munka van mögöttünk: 1.6 milliárd forintot biztosítottunk a sertés-stratégiára, kizárólag nemzeti forrásból. Munkánk eredményeként az elmúlt években stabilizálódott a sertéslétszám, s megnőtt a minőségi prémium élelmiszerek iránti kereslet is – közölte a vidékfejlesztési miniszter.
(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >Forró augusztusban bíznak a sörgyártók
A tavalyi közel három százalékos növekedést követően az idei első…
Tovább olvasom >Gulyás Gergely: kiterjeszti a kormány a kistelepülési élelmiszerüzletek támogatási programját
Kiterjeszti a kormány az 5000 fő alatti településeken indult élelmiszerüzlet-támogatási…
Tovább olvasom >