Különadó sújthatja a vasárnap délutáni nyitvatartást
A Népszabadság úgy tudja, törvénnyel szabályoznák, vasárnap meddig tarthatnak nyitva a boltok – írja a portfolio.hu. Ha tovább nyitva tartana az üzlet, akkor különadót kap a nyakába.
A Népszabadság forrásai a vasárnap 12 órát jelölték meg határvonalnak, ha pedig egy 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű áruház ezután is ki akarja szolgálni a vevőit, úgy a délutáni forgalmának meghatározott részét befizettetnék vele pluszadóként.
Az az új terhet pedig úgy lehet majd alakítani, hogy lényegében ne érje meg nyitva tartani dél után a nagy boltoknak. Ezzel a kormány megint a kisebb üzletekből álló láncokat hozná helyzeti előnybe, ezt remélték a vasárnapi boltzártól is.
A lap információi szerint az elképzelésről informálisan a nemzetgazdasági minisztériumnál már tudnak, de formális döntés még nem született, Varga Mihályék visszafogott lelkesedéssel fogadták a koncepciót. Az NGM-ben úgy vélik, hogy a több, kiskereskedelmet érintő intézkedés után időt kellene hagyni a piacnak, hogy rendezze sorait.
A portfolio.hu kérdésére a Miniszterelnökség Sajtóirodája az alábbi választ küldte: A Népszabadság „kormányzati forrásokból származó”, a kereskedelmet érintő információiról – már, ha valóban vannak ilyenek – a Miniszterelnökségnek nincsen tudomása. (portfolio.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Tovább nő a nyomás a kiskereskedelmi láncokon — figyelmeztet a Lidl Magyarország vezetője
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nagy áremelési hullám várható a kereskedelemben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Vasárnapi nyitvatartással erősítene a Carrefour Belgiumban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Több, mint 5 millió forint adomány a jótékonysági borárverés eredményeként
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyar innovatív tojástermékek Szaúd-Arábiában?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szakértő: a szezonális munkák órabére 10-20%-kal magasabb, mint az állandó fix munkáké
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


