Külkereskedelmi mérleg: kiugróan teljesített az élelmiszerexport

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 06. 01. 11:20

Márciusban az export euróban számolt értéke 19,0, az import 21,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – jelentette csütörtökön második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A külkereskedelmi többlet 978 millió eurót tett ki, 21 millióval nőtt a múlt év azonos hónapjához képest.

gyumolcs

A május 9-én kiadott első becslés szerint a kivitel 18,4, a behozatal 21,0 százalékkal nőtt éves összevetésben. A második becslés mindkét oldalon nagyobb növekedést mutat, ezért az exporttöbblet is 22 millió euróval nagyobb lett.
Az első negyedévben 12,8 százalékkal nőtt az export és 14,7 százalékkal az import euróban számolt értéke, a kereskedelmi többlet 2,492 milliárd eurót tett ki, 50 millió euróval maradt el az egy évvel korábbitól.
A gépek, szállítóeszközök kivitele márciusban 16,7, a feldolgozott termékeké 21,5 százalékkal nőtt, de a korábbiakhoz képest különösen kiugróan, 19,4 százalékkal emelkedett az élelmiszerek exportja. Az első negyedévben a gépek, szállítóeszközök kivitele 10,4, a többi feldolgozott terméké 16,1, az élelmiszereké 11,1 százalékkal nőtt.
Importban a gépek szállítóeszközök a 18,6 százalékos márciusival együtt 12,3 százalékos negyedéves növekedést regisztráltak, a feldolgozott termékek behozatala 16,4, illetve 10,7 százalékkal nőtt.
Euróban az energiahordozók behozatala 93,3 százalékkal meghaladta a tavaly márciusit, míg változatlan áron számolva 36,2 százalékos volt a behozatal növekedése. A kőolaj és kőolajtermékek behozatala több mint harmadával nőtt. A gáz importja több mint felével nőtt az előző évhez képest, míg a villamos energia behozatalában alig volt változás.
Az Európai Unió országaiba 16,9 százalékkal nőtt az export és 14,6 százalékkal az import – közölte a KSH. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink