KSH: több mint 15 ezer forint volt tavaly az iskoláztatás költsége gyermekenként
Iskolásonként 15 300 forint volt az iskoláztatási költség tavaly a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közölt összesítése szerint.
A 2016. augusztusi és szeptemberi adatok alapján az egy iskolásra jutó iskoláztatási kiadások legjelentősebb tételét a tankönyvek és jegyzetek jelentették 11 303 forint értékben.
A tanévkezdéskor nem halasztató, azonnal jelentkező kiadások közül a második legjelentősebb a ruhákra és cipőkre költött – átlagosan 9050 forintos – összeg volt.
Iskolai étkeztetésre 7192 forint, tanszerekre és írószerekre 5651 forint ment el. Oktatási költségekre, osztálypénzre, magántanárra iskolásonként 4578 forintot, táskára 4584 forintot, sportszerekre és hangszerekre 3494 forintot költöttek a szülők tavaly a KSH adatai szerint.
A csaknem másfél millió iskolás 30 százaléka kedvezményesen, 31 százaléka ingyenesen kapott iskolai étkeztetést, 696 ezren pedig ingyenesen kapták a tankönyveket – olvasható az összefoglalóban.
A KSH tavalyi összefoglalója szerint 2015-ben a tanévkezdés hónapjaiban, augusztusban és szeptemberben iskoláztatással kapcsolatos kiadások gyermekenként elérték a 19 600 forintot. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Ökoszisztéma-szemlélet a háztartásban: amikor a készülék a rutinokra dolgozik
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: Az élelmiszerek, italok, dohány kivitelének volumene 6,8 százalékkal, a behozatalé 9,8 százalékkal nőtt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az élelmiszeripar értékesítési árai 2,4 százalékkal növekedtek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MLBKT: a BMI szezonálisan kiigazított januári értéke: 49,3
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >ESG kötelezettség: a kommunikáción is megcsúszhat a rendszer
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Riaszt a RASFF – összefoglaló a 2025-ös magyar esetekből
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

