KSH: szeptemberben 3,8 százalékos volt a munkanélküliségi ráta
Szeptemberben 185 ezren voltak állás nélkül, a munkanélküliségi ráta 3,8 százalékos volt. A július-szeptemberi háromhónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 178 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,6 százalékos volt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Három régióban kis mértékben emelkedett a ráta értéke
Július-szeptemberben a 15-74 éves munkanélküliek száma 11 ezerrel, munkanélküliségi rátájuk 0,3 százalékponttal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.
A 15-24 éves munkanélküliek száma 34 ezerre, munkanélküliségi rátájuk 3,7 százalékponttal, 10,8 százalékra mérséklődött, ennek ellenére az összes munkanélküli 19,2 százaléka közülük került ki.
A 25-54 éves korosztály munkanélküliségi rátája 3,2 százalék volt, lényegében nem változott (-0,1 százalékpont), míg az 55-74 éveseké 0,3 százalékponttal, 3,0 százalékra emelkedett – jelentette a KSH.
A 15-74 éves férfiak körében a munkanélküliek száma 97 ezer fő volt, 3,7 százalékos munkanélküliségi rátájuk gyakorlatilag megegyezett az egy évvel korábbival (+0,1 százalékpont). A nőknél a munkanélküliek száma 81 ezer főt tett ki, a munkanélküliségi ráta 0,5 százalékponttal, 3,5 százalékra csökkent.
Területi megosztásban a munkanélküliségi ráta Észak-Magyarországon volt a legmagasabb (6,0 százalék), Közép-Dunántúlon pedig a legalacsonyabb (1,9 százalék). Az előző év azonos időszakához képest három régióban kis mértékben emelkedett a ráta értéke, Dél-Dunántúlon (0,1 százalékponttal), Budapesten (0,3 százalékponttal) és Nyugat-Dunántúlon (0,5 százalékponttal), míg a többi régióban csökkent – a legjelentősebben Észak-Alföldön (1,2 százalékponttal).
A munkakeresés átlagos időtartama 9,2 hónap volt, a munkanélküliek 33,9 százaléka legalább egy éve keresett állást. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint a szeptember végén nyilvántartott álláskeresők létszáma 4,8 százalékkal, 238 ezer főre csökkent.
KSH
Kapcsolódó cikkeink
KSH: a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,6, a májusit 0,1 százalékkal haladták meg
2025. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal haladták meg…
Tovább olvasom >Nagymértékű visszaesés az élő sertés külkereskedelmében
A KSH adatai szerint Magyarország élősertés-kivitele 26,9 százalékkal 8,5 ezer…
Tovább olvasom >KSH: májusban a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 2,1 százalékkal haladta meg, az előző hónaphoz képest 1,3 százalékkal mérséklődött
Májusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,6, a májusit 0,1 százalékkal haladták meg
2025. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal haladták meg…
Tovább olvasom >Tempósabbá vált az infláció
A drogéria termékeknél a vártnál mérsékeltebb árcsökkenés volt júniusban, emellett…
Tovább olvasom >Rekorderedmény és nemzetközi növekedés a Pek-Snack Csoportnál
Rekordszintű, 12,7 milliárd forintos árbevétel mellett 2,5 milliárdos EBITDA-nyereséggel zárta…
Tovább olvasom >