KSH: novemberben ismét gyorsulni kezdett a mezőgazdasági termelői árak emelkedése
A növénytermesztési és kertészeti termékek 15,5 százalékos drágulása, valamint az élőállatok és állati termékek árának átlagosan 6,2 százalékos csökkenése következtében tavaly novemberben a mezőgazdasági termékek felvásárlási ára 7,2 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál; ezzel három hónap fékeződés után ismét gyorsult az éves áremelkedés üteme – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján elérhető adatokból.
Az áprilisi és májusi után a novemberi volt a harmadik legmagasabb drágulási ütem.
A növényi termékek áremelkedését az ipari növények 23,4 százalékos emelkedése mellett a gabonafélék árának 19,9 százalékos és a gyümölcsök árának 14,9 százalékkos növekedése táplálta, miközben a zöldségfélék átlagosan 0,6 százalékkal drágultak, a burgonya felvásárlási ára pedig 24,5 százalékkal alacsonyabb volt az előző novemberinél.
A gabonafélék között a búza ára 22,7 százalékkal, a kukoricáé 25,7 százalékkal volt magasabb novemberben, mint egy évvel korábban. A paprika és a paradicsom felvásárlási átlagára 18,9, illetve 45,2 százalékkal, az uborkáé 34,0 százalékkal volt magasabb tavaly, mint az előző év novemberében, a körte 62,1 százalékkal drágult, az alma viszont 4,7 százalékkal olcsóbb lett a 2019 novemberi áránál. A vöröshagyma 10,1 százalékkal a sárgarépa 17,1 százalékkal, a petrezselyemgyökér viszont csak 4,9 százalékkal drágult, a termesztett gomba ára 46,3 százalékkal szökött feljebb, a fejeskáposztát viszont 7,8 százalékkal olcsóbban adták a termelők.
Az élő állatok felvásárlási ára 10,8 százalékkal alacsonyabb volt tavaly novemberben, mint egy évvel azelőtt, az állati termékek átlagos árszintje 4,1 százalékot emelkedett. Miközben a vágó sertések felvásárlási ára 22,2 százalékkal, a baromfiké 3,7 százalékkal csökkent, a vágó marha felvásárlási ára 12,7 százalékkal, a juhé 31,0 százalékkal emelkedett. A tehéntej felvásárlási ára 2,5 százalékkal emelkedett, a tojásé 9,8 százalékkal csökkent, a méz ára viszont 22,9 százalékkal szökött feljebb egy év alatt tavaly novemberig. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >A Nébih a napraforgó gazdaságilag legfontosabb kórokozóiról nyújtott áttekintést
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) május elején kórtani bemutatót tartott…
Tovább olvasom >A fiatal gazdák számára is elérhetővé teszi ingyenes pályázatírással kapcsolatos szolgáltatását a NAK
Újabb szolgáltatással segíti tagjait a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A tavasszal…
Tovább olvasom >További cikkeink
Augusztus végéig meghosszabbítják az élelmiszerek árréscsökkentését
Nagy István agrárminiszter a saját Facebook-oldalán jelentette be, hogy a…
Tovább olvasom >Szigorodnak a húskészítményekre vonatkozó szabályok – új fogalom is bekerül a rendeletbe
Újabb, a hazai élelmiszerszabályozást érintő módosítási tervezet jelent meg: az…
Tovább olvasom >EUDR országértékelések – avagy melyek az erdőirtás szempontjából kockázatos országok
Az Európai Bizottság május 23-án közzétette az EUDR (erdőírtás mentes…
Tovább olvasom >