KSH: nőttek a mezőgazdasági termelői árak
Márciusban megállt a mezőgazdasági termelői árak tavaly augusztus óta tartó csökkenése, 1,4 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos időszakához viszonyítva, ami a növényi termékek árának 3,6 százalékos csökkenéséből, illetve az élő állatok és állati termékek árának 11,1 százalékos növekedéséből adódott – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A növénytermesztési és kertészeti termékek termelői ára tavaly augusztus óta csökken, az élő állatok és állati termékek ára pedig október óta emelkedik éves összehasonlításban. A gabonafélék ára 0,6 százalékkal mérséklődött. A gyümölcsök ára 6,5, a zöldségféléké 12, a burgonyáé 3,2 százalékkal csökkent.
Az élő állatok termelőiárszintje 9,4, az állati termékeké 15 százalékkal emelkedett. A tej felvásárlási ára 2016. augusztus óta emelkedik, 2017 januárja óta stagnál, literenként 94 forint.
A vágósertés ára 26 százalékkal nőtt, a baromfi ára 1,2 százalékkal esett, a mézé kilogrammonként 912 forintra nőtt, a tyúktojásé 17-ről 19 forintra emelkedett tavaly március óta.
A műtrágyaárak az év elején növekedni kezdtek, de így is 15 százalékkal maradtak el az előző év azonos időszakitól.
Idén az első negyedévben 0,9 százalékkal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak az előző év azonos időszakához viszonyítva. Ezen belül a növényi termékek ára 6,1 százalékkal csökkent, az élő állatok és állati termékeké 9,1 százalékkal emelkedett.
Ugyanebben az időszakban a zöldségfélék ára 8,6, a gyümölcsöké 5,1 százalékkal csökkent, az utóbbi termékcsoport árindexét az alma ára határozta meg, ami 6,2 százalékkal esett. A tej ára 18 százalékkal, vágósertés ára 22 százalékkal nőtt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: 7,9 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest
2023. novemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,9 százalékkal haladták meg…
Tovább olvasom >Csaknem 200 milliárd forint támogatást kapott a kertészeti ágazat
Közel hétezer kertészeti beruházást mintegy 185 milliárd forinttal támogatott a…
Tovább olvasom >KSH: 6,5 százalékkal bővült a mezőgazdasági kibocsátási érték
2023-ban a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke meghaladta a 4,3 ezer…
Tovább olvasom >További cikkeink
Elkezdődött az év legforgalmasabb időszaka az üzletekben
Elindult a karácsonyi bevásárlási szezon, az élelmiszerláncok várakozásai szerint a…
Tovább olvasom >Black Friday eredmények: A tartós fogyasztási cikkek globális piaca lassulással küzdve zárja az évet
A tartós fogyasztási cikkek globális piaca lassulással küzdve zárja az…
Tovább olvasom >KSH: 7,9 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest
2023. novemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,9 százalékkal haladták meg…
Tovább olvasom >