KSH: nőtt az export, csökkent az import
A kivitel euróban számolt értéke 2,3 százalékkal nőtt, a behozatalé 0,9 százalékkal csökkent májusban az egy évvel korábbihoz képest, a kereskedelmi többlet 507 millió euró volt, 225 millióval haladta meg a tavaly májusit – jelentette második becslése alapján hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az adatok alig különböznek a július 9-én kiadott első becsléstől, amely szerint a kivitel euróban számolt értéke 2,5 százalékkal nőtt, a behozatalé pedig 0,7 százalékkal csökkent az egy évvel korábbival összehasonlítva, és a többlet 505 millió euró volt.
A gépek és szállítóeszközök kivitele euróban 3,9 százalékkal, a feldolgozott termékeké 2,1 százalékkal nőtt májusban, miközben az élelmiszereké változatlan maradt. Mindhárom árufőcsoport növekedési üteme lassult az áprilisi, 14,2, 4,3 és 2,2 százalékoshoz képest.
A gépek, szállítóeszközök importja 4,7, a feldolgozott termékeké 2,1, az élelmiszereké 6,2 százalékkal haladta meg a tavaly májusit, az energia behozatal értéke euróban 31,3 százalékkal volt kisebb, mint tavaly májusban.
A forint az euróhoz képest kissé, 0,2 százalékkal erősödött, a dollárral szemben viszont csaknem 23 százalékkal gyengült tavaly május óta. Az export és az import forintban mért árszínvonala 1,1, illetve 1,6 százalékkal csökkent. Az importban az energiahordozók ára 27,2 százalékkal csökkent, ezzel szemben a gépimport árszintje 2,9 százalékkal emelkedett.
Az első öt hónapban elért 3,491 milliárd euró kiviteli többlet 741 millióval nagyobb az egy évvel korábbinál, az export 6,8 és az import 5,1 százalékos növekedésének köszönhetően.
A gépexport 11,1 százalékos növekedése dominált, a feldolgozott termékek kivitele 4,2, az élelmiszereké csak 0,7 százalékkal nőtt euróban számolva.
Importban 10,8 százalékkal több gép és szállítóeszköz jött be az országba, 7,9 százalékkal több feldolgozott termék és 4,7 százalékkal több élelmiszer. Euróban 26,6 százalékkal kisebb volt az energia importszámla, jóllehet a mennyiség csak 6,7 százalékkal volt kevesebb, mint a tavalyi év első öt hónapjában.
Január-májusban 6,3 százalékkal nőtt az Európai Unió többi tagországába szállított export euróban, az amerikai kontinensre viszont 27,4 százalékkal nőtt az export, és Ázsiába is 11,3 százalékkal nőtt a kivitel.
Az öthavi import 7,2 százalékkal nőtt az EU-ból, 25,2 százalékkal Amerikából és 23,3 százalékkal az ázsiai országokból. Az Európai Unióval lebonyolított forgalomban 15 millió euróval nagyobb, 3,7 milliárd euró volt az öthavi kiviteli többlet, a világ többi részével viszont 726 millió euróval, 163 millióra csökkent a külkereskedelmi mérleg hiánya – derül ki a KSH adataiból. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Ez okozza a legnagyobb fejfájást az exportpiacra vágyó magyar kkv-knak
Régiós vonatkozásban átlagosan teljesítenek az exportpiacokon a hazai kis- és…
Tovább olvasom >A fiatal bika és a vágóüsző termelői ára emelkedett
Az Amerikai Egyesült Államok agrárminisztériumának (USDA) adatai szerint az Egyesült…
Tovább olvasom >Az ipari paradicsom termésmennyisége 38 százalékkal nőhet idén
A paradicsomfeldolgozók világszövetségének (WPTC) októberi előrevetítése szerint Magyarországon az ipari…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hogyan fognak az európaiak vásárolni az idei ünnepi szezonban?
2023 novemberében az Offerista Group és a ShopFully Bulgáriában, Magyarországon,…
Tovább olvasom >Elindult a karácsonyi sertéshús fogyasztásösztönző kampány
Elindította ünnepi sertéshúsfogyasztást ösztönző kampányát az Agrármarketing Centrum, amelyet az…
Tovább olvasom >Joghurtból erdő: 5000 facsemete telepítését támogatta a Nádudvari
Átfogó környezettudatos fejlesztési programot valósít meg az idén a Nádudvari…
Tovább olvasom >