KSH: májusban nőtt a foglalkoztatottak száma az előző hónaphoz képest
Májusban a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 399 ezer volt, az előző hónaphoz képest 31 ezerrel több, az egy évvel korábbihoz képest 134 ezerrel kevesebb – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A március-májusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 403 ezer, az egy évvel korábbinál 2,2 százalékkal kevesebb volt. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 68,6 százalék volt, 1,2 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A koronavírus-járvány gazdasági következményei a vizsgált időszakot már teljes egészében érintették, így hatásai a foglalkoztatási adatokban is megjelennek – közölte a KSH.
Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 48, a magukat közfoglalkoztatottaknak vallóké 26 ezerrel csökkent egy év alatt. A magyarországi háztartások külföldön dolgozó tagjainak száma 23 ezerrel lett kevesebb a külföldön végzett munkájuk elvesztése miatt, vagyis ők nem a magyarországi gazdasági folyamatok következtében veszítették el az állásukat.
A 20-64 éves korcsoportban, amelyre az Európa 2020 stratégiában az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos célértéket tűzött ki, március-májusban Magyarországon az egy évvel korábbinál 1,1 százalékponttal alacsonyabb, 73,9 százalékos volt a foglalkoztatási ráta, férfiaknál 81,9 százalékos, a nőknél 66,0 százalékos. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: 2,2 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet az I. negyedévben
2025 I. negyedévében a szolgáltatások euróban számított exportja 3,6, importja…
Tovább olvasom >KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >Csökkent a legtöbb tejtermék ára áprilisban
Az AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon a nyerstej országos termelői…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >