KSH: májusban 495 900 forint volt a bruttó átlagkereset
Májusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete az egy évvel korábbinál 14,9 százalékkal magasabb, 495 900 forint volt, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 15,6 százalékkal, 342 000 forintra emelkedett – ismertette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

14,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi átlagfizetést
A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt rendszeres bruttó átlagkereset 461 700 forintra becsülhető, 14,3 százalékkal meghaladta a tavaly májusit.
Az átlagkereset emelkedéséhez elsősorban a már részben előre ütemezett béremelések, valamint a minimálbér és a garantált bérminimum emelése járult hozzá – tette hozzá a KSH.
A reálkereset 3,8 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző évhez mért, 10,7 százalékos növekedése mellett.
A bruttó kereset mediánértéke 397 900 forintot ért el, 14,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset mediánértéke 276 000 forint volt, 15,9 százalékkal felülmúlta az előző év májusit.
Az év első öt hónapjában a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 18,5, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 19,2 százalékkal nőtt az előző évhez képest. A reálkereset 8,7 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző évhez mért, 9,0 százalékos növekedése mellett.
A kiemelkedő növekedést elsősorban a honvédelmi és a rendvédelemi hivatásos állomány hathavi illetménynek megfelelő szolgálati juttatásának februári kifizetése, a fegyverpénz, az egyes előmeneteli rendszerekben előre ütemezett béremelések, valamint a minimálbér és a garantált bérminimum emelése magyarázzák – jelentette a KSH.
Kapcsolódó cikkeink
Romló külkereskedelmi egyenleg: okok és kilátások
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: februárban 665 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, a kivitel volumene 2,3 százalékkal alacsonyabb, a behozatalé 6,7 százalékkal magasabb volt az előző év azonos időszakinál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: februárban a vendégek száma (közel 1,1 millió) 4,6, a vendégéjszakáké (2,4 millió) 5,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Nestlé „Stolen KitKat Trackerrel” vadássza a 12 tonnás csokirablás nyomait
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Robert Pattinson egyszerre három szerepben nyűgözi le a közönséget
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új Fresh Corner kioszkot nyitott a Mol a Liszt Ferenc Repülőtéren
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

