KSH: júniusban 5,7 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom
Júniusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 5,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest – erősítette meg a hónap elején közölt előzetes adatait csütörtökön kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A növekedést leginkább a nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletek forgalmának 9,7 százalékos emelkedése táplálta az előző havi 6,8 százalék után. Különösen megélénkült a textilek és ruházati termékek, valamint a bútorok és műszaki cikkek eladása: az előbbi 15,4, az utóbbi 9,5 százalékkal emelkedett az előző havi 13,8, illetve 6,4 százalék után. Visszatért az internetes és csomagküldő szolgálatok lendülete is, júniusban ismét 33,7 százalékos éves növekedést mért a KSH a májusi 18,4 százalékot követően. Emellett 8,7 százalékkal nőtt a gyógyszerek és gyógyászati termékek forgalma, de a májusi 11,9 százalékról 2,5 százalékra lassult az illatszerek eladása a szezonálisan igazított adatok szerint. A számítástechnikai és egyéb iparcikkek kereslete továbbra is 3 százalék feletti növekedést mutatott. Harmadik hónapja csökkent – júniusban 7,5 százalékkal – a forgalom a használtcikk üzletekben.
Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 3,4, százalékkal nőtt a forgalom, ezen belül az élelmiszerek eladása átlagon felül, 3,7 százalékkal nőtt, az italok és dohánytermékek értékesítése viszont csak 2,5 százalékkal.
Az üzemanyag-kiskereskedelemben 3,6 százalékkal emelkedett az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene a májusi 9,0 százalékos növekedés után.
Júniusban az országos kiskereskedelmi forgalom 46 százaléka az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben, 38 százaléka a nem élelmiszer-kiskereskedelemben, 16 százaléka az üzemanyagtöltő állomások hálózatában realizálódott. Az országos kiskereskedelmi üzlethálózat, valamint a csomagküldő és internetes kiskereskedelem forgalma folyó áron 808 milliárd forint volt júniusban.
2016. január-júniusban a forgalom volumene – szintén naptárhatástól megtisztított adatok szerint – 5,2 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 2,8, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 8,2, az üzemanyag-kiskereskedelemben 5,7 százalékkal nőtt az értékesítés volumene. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Európa-szerte alacsony meggytermés várható idén
Szakértők 2025-re jelentős terméskiesést jeleznek Európa és Ázsia meggytermelő országaiban…
Tovább olvasom >KSH: az ipari termelői árak 2025. májusban az előző hónaphoz képest 0,7 százalékkal mérséklődtek, az egy évvel korábbihoz képest átlagosan 6,9 százalékkal növekedtek
2025 májusában az ipari termelői árak átlagosan 6,9 százalékkal meghaladták…
Tovább olvasom >Az unió nettó exportőr tojásban és tojástermékekben
Az Európai Bizottság adatai alapján az unió (EU27) a tojás-…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szárazság, technológiai verseny és összefogás: beindult a hazai dinnyeszezon
Komoly kihívások közepette indul a 2025-ös magyar dinnyeszezon: a csapadékhiány,…
Tovább olvasom >Romló, de a nemzetgazdasági átlagnál jobb konjunktúra a turizmusban
2025. júniusban a turisztikai cégek 70%-a szolgáltatási árainak növekedéséről számolt…
Tovább olvasom >Áremelkedés, exportcsökkenés, új fogyasztói szokások – így alakult a baromfi- és tojáspiac 2025 első felében
Látványos változások jellemezték 2025 első félévét a hazai baromfi- és…
Tovább olvasom >