KSH: emelkedtek a mezőgazdasági termelői árak
Júliusban a növényi termékek árának 4,5 százalékos növekedése és az élő állatok és állati termékek árának 4,0 százalékos csökkenése következtében a mezőgazdasági termelői árak átlagosan 1,2 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A gabonafélék ára 13,0 százalékkal emelkedett, ezen belül a búza ára 7,9, a kukoricáé 16 százalékkal nőtt. A gyümölcsök ára 21,8 százalékkal visszaesett. A meggyfélék és a szilva ára 51, illetve 42 százalékkal csökkent, az őszibaracké pedig 34 százalékkal nőtt. A zöldségfélék ára 11,6, a burgonyáé 45,0 százalékkal emelkedett.
Az élő állatok ára 5,5, az állati termékeké 0,6 százalékkal csökkent. A vágósertés ára 13 százalékkal volt alacsonyabb.
Az év első hét hónapjában a mezőgazdasági termelői árak 0,3 százalékkal voltak magasabbak, mint a múlt év azonos időszakában. A növényi termékek ára 1,7 százalékkal emelkedett, az élő állatok és állati termékeké 2,0 százalékkal mérséklődött. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Visszaszerezheti elvesztett exportpiacait a magyar dinnye a termelői érdekképviseletek szerint
Visszaszerezheti exportpiacait a magyar dinnye, a 175 ezer tonnásra becsülhető…
Tovább olvasom >Nagy István: a magyar kormány nem nézi tétlenül a kialakult aszályhelyzetet
A magyar kormány nem nézi tétlenül a soha nem látott…
Tovább olvasom >OMME: méhraj észlelése esetén forduljon szakemberhez
A tavaszi és nyári időszakban megszaporodnak a méhraj észlelések, és…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szárazság, technológiai verseny és összefogás: beindult a hazai dinnyeszezon
Komoly kihívások közepette indul a 2025-ös magyar dinnyeszezon: a csapadékhiány,…
Tovább olvasom >Romló, de a nemzetgazdasági átlagnál jobb konjunktúra a turizmusban
2025. júniusban a turisztikai cégek 70%-a szolgáltatási árainak növekedéséről számolt…
Tovább olvasom >Áremelkedés, exportcsökkenés, új fogyasztói szokások – így alakult a baromfi- és tojáspiac 2025 első felében
Látványos változások jellemezték 2025 első félévét a hazai baromfi- és…
Tovább olvasom >