KSH: januárban 4,8 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 03. 11. 11:55

Januárban a mezőgazdasági termelői árak 4,8 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, a növekedés a növényi termékek árának 10,5 százalékos emelkedésével függ össze, míg az élő állatok és állati termékek ára 4,7 százalékkal csökkent – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

gyumolcs-zoldseg

A gabonafélék ára januárban 4,9 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban, ami elsősorban a kukorica árának 16,1 százalékos növekedésével magyarázható, miközben a búza ára 8,9 százalékkal csökkent. A gyümölcsök ára 23, a burgonyáé 54 százalékkal a nőtt.

Az élő állatok termelői árszintje 3,4, az állati termékeké 7,6 százalékkal alacsonyabb lett.

A vágósertés felvásárlási ára 2015. szeptember és december között 15 százalékkal csökkent (369-ről 313 forint/kilogrammra), majd a csökkenés megállt és 2016 januárjában 321 forint volt az ár kilogrammonként, ami 5,1 százalékkal alacsonyabb, mint tavaly januárban.

A tej ára 11,2 százalékkal csökkent a tavaly januárihoz képest, literenként 80 forint volt, a vágómarha ára 6,9 százalékkal volt alacsonyabb, 351 forintot tett ki kilogrammonként. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink