KSH: megugrott az infláció

Dátum: 2020. 02. 13. 11:55

A fogyasztói árak átlagosan 4,7 százalékkal voltak magasabbak januárban az egy évvel korábbinál – közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A fogyasztói árak legutóbb 2012. decemberben emelkedtek az idén januárinál nagyobb mértékben, akkor 5,0 százalékos volt a fogyasztói áremelkedés.

Az egyszeri és szezonális hatásokkal érintett termékektől megszűrt úgynevezett maginfláció 4,0 százalékra emelkedett januárban, a tavaly decemberi 3,9 százalék után.
Quittner Péter, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta: a szeszes italok, a dohányáruk, az üzemanyagok, valamint az élelmiszerek ára nőtt jelentős mértékben. A dohányáruk ára átlagosan 11,3 százalékkal emelkedett, a jövedéki adóemelés hatására – tette hozzá. Jelezte: a dohányáruk jövedéki adóját még idén júliusban és jövő januárban fogják emelni, ami uniós kötelezettség.
Az élelmiszerek ára a decemberi 5,9 százalék után 6,9 százalékkal nőtt, ezen belül a sertéshúsé 27,6 százalékkal emelkedett. Ez 2004. augusztus óta nem volt ennyire magas. Az idényáras élelmiszerek – burgonya, friss zöldség, gyümölcs – ára átlagosan 10,8 százalékkal, ezen belül a gyümölcsök 21,9 százalékkal emelkedett.
A járműüzemanyagok 13,5 százalékkal kerültek többe, mint egy éve, a decemberi 7,7 százalékos emelkedést követően.
A szolgáltatásokért 3,6 százalékkal kellett többet fizetni, ezen belül a lakbér 10,3 százalékkal nőtt. A postai szolgáltatások tarifái 12,1 százalékkal emelkedtek a szerenycsejáték 7,3 százalékkal, a belföldi üdülés 7,9 százalékkal kerül többe, a telefon és internet szolgáltatás viszont csak 1,8 százalékkal kerül többe, mint a múlt év elején.
A tartós fogyasztási cikkek, úgyanúgy, mint decemberben, 0,9 százalékkal olcsóbbak, mint egy éve, a tv-készülékek ára 11,2 százalékkal csökkent, a használt autóké 5,7 százalékkal.
Egy hónap alatt, 2019. decemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,9 százalékkal emelkedtek. Az élelmiszerek ára 2,0 százalékkal nőtt, ezen belül az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 7,9, a sertéshúsé és a száraztésztáé 2,5, az alkoholmentes üdítőitaloké 2,3, a párizsi, kolbászé pedig 1,5 százalékkal lett magasabb. A dohányáruk a jövedéki adó emelése miatt 1,2 százalékkal drágultak. A szolgáltatásokért 0,5, ezen belül a postai szolgáltatásokért 8,7, a szerencsejátékokért 7,0 százalékkal kellett többet fizetni. A járműüzemanyagok ára 2,8 százalékkal emelkedett. A szezon végi kiárusítások következtében a ruházkodási cikkek 2,2 százalékkal kevesebbe kerültek. (MTI)