KSH: tovább estek a mezőgazdasági termelői árak
Januárban a mezőgazdasági termelői árak 2,6 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához viszonyítva, ami a növényi termékek árának 8,9 százalékos csökkenéséből, illetve az élő állatok és állati termékek árának 9,6 százalékos növekedéséből adódott – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A növénytermesztési és kertészeti termékek termelői ára tavaly augusztus óta csökken az élő állatok és állati terméke ára pedig október óta emelkedik éves összehasonlításban. A gabonafélék ára 12,5 százalékkal csökkent ezen belül a búzáé 13,0, a kukoricáé 11,9 százalékkal. A gyümölcsök ára 3,9, a zöldségféléké 3,6, a burgonyáé 8,8 százalékkal csökkent.
Az élő állatok termelői árszintje 8,4, az állati termékeké 12,3 százalékkal emelkedett. A tej felvásárlási ára 2016. július óta emelkedik, idén januárban literenként 94 forint volt, 16,5 százalékkal magasabba az egy évvel korábbi 80 forintnál, és ezzel elérte a 2015. januári szintet.
A vágómarha ára tavaly januárhoz képest 4,8 százalékkal csökkent, kilogrammonként 338 forintra.
A vágóbaromfi ára tavaly januárhoz viszonyítva 2,1 százalékkal csökkent, míg a vágósertésé 19,3 százalékkal nőtt. A vágósertés felvásárlási ára tavaly szeptemberig emelkedett, azóta kilogrammonként 377 és 415 forint között ingadozott.
A tojás ára tavaly decemberhez képest nem változott, darabja 20 forint maradt, tavaly januárhoz képest 3 forintot – 13,5 százalékot – emelkedett.
A méz kilogrammonként 731 forint volt januárban, míg egy évvel korábban 927 forintba került, ami 21,2 százalékos csökkenésnek felel meg. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Ökoszisztéma-szemlélet a háztartásban: amikor a készülék a rutinokra dolgozik
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: Az élelmiszerek, italok, dohány kivitelének volumene 6,8 százalékkal, a behozatalé 9,8 százalékkal nőtt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az élelmiszeripar értékesítési árai 2,4 százalékkal növekedtek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MLBKT: a BMI szezonálisan kiigazított januári értéke: 49,3
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >ESG kötelezettség: a kommunikáción is megcsúszhat a rendszer
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Riaszt a RASFF – összefoglaló a 2025-ös magyar esetekből
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

