KSH: főleg az élelmiszerek miatt csökkentek a fogyasztói árak

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 07. 11. 11:45

Az idén júniusban a fogyasztói árak 0,3 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz képest, az előző hónaphoz mérten pedig 0,1 százalékkal emelkedtek – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

bolt-polc

Ezzel sorozatban már a harmadik hónapban csökkentek az árak éves összevetésben, miután májusban és áprilisban is egyaránt 0,1 százalékkal mérséklődtek a fogyasztói árak.

Legutóbb 1968-ban mért 0,3 százalékos fogyasztói árcsökkenést a KSH.

Az elemzői várakozások szintén csökkenő fogyasztói árakat jeleztek előre júniusra, és az árcsökkenés ütemének gyorsulását valószínűsítették.

Az adatok ismertetésekor Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője kiemelte, hogy elsősorban az élelmiszerek árának éves csökkenése befolyásolta a júniusi adatot. Hozzátette, hogy a tej, tejtermék, valamint a húsáruk kivételével szinte valamennyi termékcsoportban csökkentek vagy stagnáltak a fogyasztói árak az egy évvel korábbiakhoz képest.

A szakértő szerint továbbra sem lehet deflációról beszélni, annak ellenére, hogy éves összehasonlításban már harmadik hónapja csökkenek a fogyasztói árak, ez ugyanis hosszabb időtartamú és a termékek széles körét érintő árcsökkenés esetén valósulna meg. Hozzáfűzte, hogy a szezonális ingadozásokat kiszűrő és így a tartós trendet jobban tükröző éves maginfláció 2-3 százalék között mozog.

A maginfláció a szezonálisan kiigazított adatok szerint 0,2 százalékos volt júniusban májushoz képest, míg az előző év azonos időszakával összevetve 2,6 százalékra emelkedett a májusi 2,5 százalékról. A nyugdíjas fogyasztói kosárba sorolt termékek ára az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal emelkedett, tavaly júniushoz képest pedig 0,9 százalékkal csökkent.

A KSH összefoglalója szerint egy év alatt a háztartási energia, az élelmiszerek, a ruházkodási cikkek, valamint a tartós fogyasztási cikkek ára csökkent, míg a szeszes italok, dohányáruk, a szolgáltatások és az egyéb cikkek, járműüzemanyagok drágultak.

Tavaly júniushoz viszonyítva az élelmiszerárak 1,3 százalékkal csökkentek. Ezen belül a cukor ára 17,1 százalékkal, a liszté 16,3 százalékkal, az idényáras élelmiszereké 15,6 százalékkal, az étolaj ára 10,8 százalékkal csökkent, a péksütemények 3,2 százalékkal lettek olcsóbbak. Drágult viszont a sajt 9,0 százalékkal és a tej 8,5 százalékkal. A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 7,7 százalékkal emelkedett ezen belül a dohányáruk 19,5 százalékkal drágultak, a szeszes italok olcsóbbak lettek. A szolgáltatások díjai 1,3 százalékkal nőttek, de a víz- és a csatorna díja átlagosan 11, a helyi tömegközlekedésé 6,8 százalékkal csökkent.

A járműüzemanyagok ára 0,9 százalékkal nőtt. A ruházkodási cikkekért viszont 0,9, a tartós fogyasztási cikkekért 0,8 százalékkal kellett kevesebbet fizetni. A háztartási energia ára 12,3 százalékkal csökkent, ezen belül a vezetékes gázért 16,9, a távfűtésért 11,4, az elektromos energiáért 11,1 százalékkal kellett kevesebbet fizetni 2013. júniushoz viszonyítva.

Egy hónap alatt a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek. Az élelmiszerek ára ugyan átlagosan 0,2 százalékkal csökkent, ezen belül a cukor ára 4,0 százalékkal, az idényáras élelmiszereké – burgonya, friss zöldség, gyümölcs – 1,4 százalékkal lett alacsonyabb májushoz képest, nőtt ugyanakkor az étolaj ára 1,9 százalékkal, a liszt és a száraztészta ára 1,6-1,6 százalékkal, a sertéshús pedig 0,7 százalékkal került többe.

Átlag felett, 0,4 százalékkal drágultak az egyéb cikkek (lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos cikkek, gyógyszerek, járműüzemanyagok, valamint kulturális cikkek), ezen belül a járműüzemanyagokért 0,8 százalékkal kellett többet fizetni.

Átlagot meghaladóan, 0,4 százalékkal nőttek egy hónap alatt a szolgáltatások árai is, ezen belül az üdülési szolgáltatások ára 1,7 százalékkal emelkedett. A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 0,3 százalékkal csökkent a bor és a sör árának csökkenése miatt. Kisebb mértékű árcsökkenés történt a tartós fogyasztási cikkek (0,2 százalék) és a ruházkodási cikkek (0,1 százalék) esetében. A háztartási energia ára nem változott májushoz képest.

Az Európai Unió 28 tagországában 2014 májusában a fogyasztói árak (a harmonizált előzetes adatok szerint) átlagosan 0,6 százalékkal voltak magasabbak, mint 2013 májusában. Görögországban és Bulgáriában csökkentek leginkább az árak – 2,1 és 1,8 százalékkal -, míg a legnagyobb drágulás Ausztriában (,1,5 százalék) valamint Luxemburgban (1,4 százalék) volt májusban. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink