KSH: felgyorsult a keresetek emelkedése

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 01. 21. 11:33

Novemberben a bruttó átlagkereset 285 800 forint volt, 8,2 százalékkal nőtt egy év alatt, miközben a nettó átlagkereset a személyi jövedelemadó szabályainak változása miatt 9,8 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Októberben 5,4 százalékkal nőttek a bruttó és 7,0 százalékkal a nettó átlagkeresetek.

penz15

A családi kedvezményt is figyelembe véve 197 200 forintra becsülhető a novemberi nettó átlagkereset – fűzte hozzá a jelentés.
A közfoglalkoztatottak nélkül számolva az átlagos bruttó kereset meghaladta a 300 ezer forintot, a nettó pedig átlépte a 200 ezer forintos küszöböt, és 10,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Az 1,1 százalékos novemberi inflációval számolva a reálkeresetek éves emelkedése novemberben 8,6 százalékos volt.
A tavalyi év első 11 hónapjában a bruttó keresetek 6,2, a nettó 7,8 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva, az időszakra vonatkozó 0,3 százalékos inflációval számolva 7,5 százalékos reálkereset emelkedés adódik.
A vállalkozásoknál 7,1 százalékkal nőttek a bruttó és 8,7 százalékkal a nettó keresetek, míg a költségvetési szférában foglalkoztatottaknál 10,5, illetve 12,2 százalékos volt a bruttó és a nettó keresetek éves emelkedése tavaly novemberben.
A keresetek növekedését az egyszeri, nem rendszeres prémiumok, jutalmak novemberi kifizetése némileg megdobta, a rendszeres bruttó fizetések novemberben 7,4, a nem rendszeres juttatások 15,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat a közfoglalkoztatottak nélkül számolva. Különösen a költségvetési szektorban voltak jelentős jutalmak, ahol átlagosan 30,7 ezer forintot osztottak, 38 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, míg a rendszeres bérek éves emelkedése is 9,6 százalékos volt. A teljes munkaidőben a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál a rendszeres bruttó bérek 6,7, a rendkívüli kifizetések 9,4 százalékkal emelkedtek.
Novemberben a pénzügyi és biztosítási szektorban 537 ezer forint volt a bruttó átlagkereset, 7,4 százalékkal több az egy évvel korábbinál, de az energia szektorban, az áram- és gázellátás terén ennél is többet 548 ezer forintot lehetett átlagosan megkeresni, amitől nem sokkal marad el a gyógyszeripar 546 ezer forintos átlaga. Mindent ver azonban a kőolaj feldolgozásban és kokszgyártásban kimutatott 897 ezer forintos átlagfizetés.
Az iparban átlagosan 324 ezer, az építőiparban 210 ezer forint volt a novemberi bruttó átlagkereset.
A költségvetési szektoron belül az egészségügyben 22,5 százalékkal nőtt a bruttó átlagkereset, amivel 281 ezer forint lett, a közigazgatás és védelem terén 9,9, az oktatásban 11,0 százalékos volt a béremelés.
Az alkalmazásban állók száma egy év alatt 68 ezerrel nőtt novemberre és 2 millió 986 ezer volt, azaz visszaesett a júliusi 3 milliót meghaladó csúcsról.

Kapcsolódó cikkeink