KSH: éves alapon 4,6 százalékkal esett a gazdaság a harmadik negyedévben

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 12. 01. 11:50

A bruttó hazai termék volumene 4,6 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző negyedévinél 11,4 százalékkal nagyobb, az előző év azonos időszakinál 4,6 százalékkal kisebb volt – erősítette meg kedden második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A nemzetgazdaság teljesítménye az első három negyedévben 5,5 százalékkal visszaesett a nyers adatok szerint.
A bruttó hazai termék harmadik negyedévi, 4,6 százalékos visszaeséséből a szolgáltatások 2,2 százalékpontos, az ipar 0,4 százalékpontos, az építőipar 1,0 százalékpontos csökkenést okozott.
A felhasználási oldalon a végső fogyasztás 1,7 százalékpontos csökkenéssel járult hozzá a visszaeséshez, ebből a háztartások tényleges fogyasztása 1,2 százalékponttal, a közösségi fogyasztás 0,5 százalékponttal részesedett. A bruttó felhalmozás 2,8 százalékpontos negatív növekedési hozzájárulása ellentétes hatások következménye: míg a bruttó állóeszköz-felhalmozás, azaz a beruházások 4,3 százalékponttal rontották a gazdaság összteljesítményét, a készletváltozás 1,5 százalékponttal növelte a GDP-t, azaz ennyivel fékezte a visszaesését. A külkereskedelmi forgalom egyenlege 0,1 százalékpontos csökkenést okozott, ám ezen belül az áruforgalom 2,0 százalékponttal lassította a visszaesést, azaz emelte a GDP-t, a szolgáltatások egyenlege viszont – nyilvánvalóan az idegenforgalom és a fuvarozás nehézségei miatt – 2,1 százalékponttal rontotta a gazdasági növekedést.
A második negyedévhez képest az ipar bruttó hozzáadott értéke 24,2, a szolgáltatásoké 10,0 százalékkal nőtt, míg a mezőgazdaság és az építőipar hozzáadott értéke 1,3, illetve 4,1 százalékkal csökkent.
A felhasználási oldalon a végső fogyasztás összetevői közül a háztartások fogyasztási kiadása 7,4 százalékkal, a kormányzattól származó természetbeni társadalmi juttatások volumene 13,1 százalékkal emelkedett. A közösségi fogyasztás 2,0 százalékkal alacsonyabb lett. A bruttó állóeszköz-felhalmozás 1,3 százalékkal nőtt. A külkereskedelemben az export volumene 28,9 százalékkal, az importé 18,7 százalékkal megugrott az április-júniusi időszakkal szemben.
A tavalyi harmadik negyedévhez mérve az ipar teljesítménye 2,4 százalékkal, ezen belül a feldolgozóiparé 1,9 százalékkal zsugorodott. A feldolgozóipari ágazatok közül a villamos berendezés gyártása és az egyéb (nem közúti) jármű gyártása mérsékelte a visszaesést. Az építőipar hozzáadott értéke 17,6, a mezőgazdaságé 3,8 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.
A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 4,0 százalékkal csökkent. A legnagyobb visszaesés, 20,9 százalékos a szálláshelyszolgáltatás és vendéglátásban, illetve 19,9 százalékos a szállítás, raktározás területén volt.
A kereskedelem teljesítménye 1,8 százalékkal nőtt. A szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység, valamint a művészet, szórakoztatás, egyéb szolgáltatás hozzáadott értéke 9,6, illetve 7,9 százalékkal csökkent. A pénzügyi, biztosítási tevékenység teljesítménye 2,9 százalékkal emelkedett. A közigazgatás és az oktatás hozzáadott értéke 0,8, illetve 1,7 százalékkal mérséklődött. Az egészségügy hozzáadott értéke 1,4 százalékkal nőtt.
Felhasználási oldalon a háztartások tényleges fogyasztása 2,2 százalékkal mérséklődött a múlt év harmadik negyedévéhez képest. A tényleges fogyasztás összetevői között a legnagyobb arányt képviselő háztartások fogyasztási kiadása 2,7 százalékkal csökkent. A háztartások Magyarország területén realizálódó fogyasztási kiadása ennél nagyobb mértékben, 6,6 százalékkal lett alacsonyabb az egy évvel korábbinál, miután a nem rezidensek (például turisták) fogyasztási kiadása jelentős mértékben visszaesett – részletezte jelentésében a KSH. A tartós termékekre fordított hazai fogyasztási kiadások volumene 3,4 százalékkal növekedett, ellenben a féltartós termékeké 4,7 százalékkal, a nem tartós cikkeké 2,1 százalékkal, a szolgáltatásoké 11,9 százalékkal visszaesett.
A kormányzattól kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 0,2 százalékkal nagyobb, a közösségi fogyasztásé 4,8 százalékkal kisebb lett, mint a tavalyi harmadik negyedévben. A háztartásokat segítő nonprofit intézményektől kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 0,8 százalékkal emelkedett.
A fenti folyamatok eredményeként a végső fogyasztás 2,5 százalékkal alacsonyabb lett, mint egy éve.
A bruttó állóeszköz-felhalmozás a harmadik negyedévben 13,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Mind az építési, mind a gép- és berendezésberuházások volumene jelentősen visszaesett – közölte a KSH.
A bruttó felhalmozás az egy évvel korábbihoz képest 8,7 százalékkal csökkent.
A KSH kitért arra is, hogy a jövőre kivetített dinamikára építő és az amerikai tájékoztatási gyakorlatban régóta közölt úgynevezett évesített index 53,9 százalékos növekedést jelez a harmadik negyedévben, az előző negyedévben mért 46,8 százalékos visszaesés után. Az évesített index azt mutatja meg, hogy mekkora lenne az éves változás, ha az aktuális negyedéves – az előző negyedévhez viszonyított – volumenváltozás négy negyedévig folytatódna – magyarázta a hivatal. (MTI)

 

Kapcsolódó cikkeink