KSH: augusztusban harmadik hónapja nőtt az ipari termelés

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 10. 15. 12:02

Augusztusban 0,7 százalékkal nőtt az ipari termelés az előző hónaphoz képest és a munkanaphatással kiigazítva 0,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – erősítette meg az október 8-án közölt előzetes adatait kedden kiadott részletes jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A havi növekedés a termelés 0,3 százalékos júliusi és 1,3 százalékos júniusi bővülését követte.

ip.term.2013.08

A kiigazítatlan adatok szerint az ipar augusztusi kibocsátása – szintén az előzetes adattal megegyező – 1,4 százalékkal maradt el a múlt év azonos hónapjától.

A szezonálisan és munkanaphatástól megtisztított augusztus havi növekedés az exportértékesítés 1,1 százalékos emelkedése és a belföldi értékesítés 2,3 százalékos visszaesése nyomán alakult ki. A munkanaphatással korrigált éves növekedést is a kivitel hajtotta: 5,1 százalékkal emelkedett, míg a belföldi eladások 4,6 százalékkal csökkentek tavaly augusztussal összehasonlítva.

A termelés az év első nyolc hónapjában 0,8 százalékkal alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában.

Az ipar augusztusi növekedésének motorja továbbra is a járműgyártás, amelynek termelése az alacsony bázisnak is betudhatóan 23,2 százalékkal nőtt, az exporteladások 14,5 emelkedtek, míg a belföldi értékesítés 46,9 százalékkal szárnyalt.

Az ipari export az év első nyolc hónapjában 2,2 százalékkal, míg augusztusban 2,6 százalékkal emelkedett 2012 azonos időszakához viszonyítva. A feldolgozóipar exportértékesítésének majdnem háromtizedet képviselő járműgyártás mellett a másik meghatározó alág, a feldolgozóipari export több mint egyhatodát adó számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának exportvolumene 12,3 százalékkal visszaesett, de 11,9 százalékkal csökkent a gyógyszerkivitel is.

Az ipar belföldi értékesítése január-augusztusban 3,7 százalékkal, augusztusban 6,2 százalékkal csökkent 2012 azonos időszakához képest. A feldolgozóipar belföldi eladásai augusztusban 6,1 százalékkal kisebbek voltak, mint egy évvel korábban. A gépi berendezések belföldi értékesítése kéthavi csökkenés után 8,1 százalékkal nőtt, de a júliusi stagnálás után ismét erőteljesen, 14,5 százalékkal zuhant a számítástechnikai alág belföldi forgalma, és az élelmiszeripar is 4,2 százalékkal kevesebbet adott el.

A kibocsátási volument tekintve 2013 augusztusában a feldolgozóipar termelése 0,4 százalékkal, a csekély súlyú bányászaté 22,7 százalékkal csökkent 2012 augusztusához viszonyítva. Az energiaipar – villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás – kibocsátása 9,9 százalékkal alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában.
A járműgyártás után a második legnagyobb alág, a feldolgozóipari termelés majdnem egyhetedét képviselő élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 3,3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, elsősorban az értékesítés több mint 60 százalékát kitevő hazai eladások visszaesése miatt. A feldolgozóipari rangsorban harmadik számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása 10,6 százalékkal visszaesett és 2011 márciusa óta zsugorodik éves összevetésben.

Az előző havi kiugró növekedéssel szemben augusztusban 1,0 százalékkal mérséklődött a közepes súlyú vegyi anyag, -és termék gyártása, melyben a nyári üzemleállások is szerepet játszottak. A legnagyobb mértékben, 15,3 százalékkal a gyógyszergyártás kibocsátása maradt el az egy évvel korábbitól, mind a hazai, mind az exporteladások visszaesése következtében.

2013 augusztusában a megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelése 7,4 százalékkal emelkedett. Az új exportrendelések 9,4 százalékkal nőttek, az új belföldi rendelések azonban 5,0 százalékkal csökkentek. Az összes rendelésállomány 11,4 százalékkal haladta meg az előző év augusztusit.

Az év első nyolc hónapjában – 2012 azonos időszakához viszonyítva – az egy alkalmazásban állóra jutó ipari termelés 1,1 százalékos csökkenése a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások körében 0,3 százalékos létszámnövekedés mellett következett be.

Idén január-augusztusban Magyarország területi egységei közül az ipari termelés két régióban, a Dél-Alföldön és Észak-Magyarországon nőtt az előző év azonos időszakához képest, előbbiben 23,3 százalékos, míg utóbbiban 4,5 százalékos növekedést mutattak ki. A többi régióban 1,1 és 5,6 százalék közötti volumencsökkenést regisztrált a KSH. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink