KSH: nőttek a mezőgazdasági termelői árak
Augusztusban a mezőgazdasági termelői árak 6,0 százalékkal – november óta a legnagyobb mértékben – nőttek az egy évvel korábbiakhoz képest a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után. A növényi termékek ára 11,2 százalékkal emelkedett, az élő állatok és állati termékek ára 2,1 százalékkal csökkent – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A gabonafélék ára 13,9 százalékkal emelkedett. A búza felvásárlási ára 14,9 százalékkal volt magasabb a tavaly augusztusinál a kukoricáé 12,7 százalékkal emelkedett.
A gyümölcsök ára 0,8 százalékkal mérséklődött. Ebből az alma és a szilva ára 20,1, illetve 33,6 százalékkal visszaesett, az őszibaracké ugyanakkor 51,1 százalékkal nőtt.
A burgonya éves drágulása az előző havi 45,0 százalékosról 40,9 százalékosra fékeződött.
A zöldségfélék ára 21,5 százalékkal lett magasabb a júliusban még 11,6 százalékos emelkedés után. A paradicsom ára 22,5 százalékkal lett magasabb, annak ellenére, hogy 36 százalékkal többet vásároltak fel belőle, mint tavaly augusztusban. Az uborka 35,4 százalékkal drágult. A fejes káposzta 51,4, a saláta 37,7 százalékkal került többe, a sárgarépa ára viszont 116,0 százalékkal megugrott, miután júliusban is 66,8 százalékkal volt drágább az egy évvel korábbinál. A borsó és a zöldbab ára az átlagnál kevésbé, 4,4, illetve 19,0 százalékkal emelkedett.
Az élő állatok ára – a vágósertés árának 9,7 százalékos visszaesése következtében – 3,6 százalékkal csökkent. A vágómarha és a baromfi felvásárlási ára alig 0,3 százalékkal volt magasabb a tavaly augusztusinál, a vágójuh 7,0 százalékkal drágult.
A tej felvásárlási ára 1,1 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál, a tojás ára 1,9 százalékkal emelkedett, az egyéb állati termékek felvásárlási ára viszont 17,9 százalékkal nőtt.
Az idei év első nyolc hónapjában a mezőgazdasági termelői árak 1,7 százalékkal nőttek, a növényi termékek ára 3,9 százalékkal emelkedett, az élő állatok és állati termékeké 1,9 százalékkal csökkent.
Január-augusztusban a zöldségfélék ára 7,9 százalékkal magasabb, a gyümölcsöké 8,7 százalékkal alacsonyabb volt. A vágósertés ára 12 százalékkal visszaesett. A tej 2,0, a tojás 10 százalékkal drágult. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: 7,9 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest
2023. novemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,9 százalékkal haladták meg…
Tovább olvasom >KSH: 6,5 százalékkal bővült a mezőgazdasági kibocsátási érték
2023-ban a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke meghaladta a 4,3 ezer…
Tovább olvasom >KSH: a kiskereskedelmi forgalom 6,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva, és 0,3 százalékkal mérséklődött az előző hónaphoz képest
2023 októberében a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Elkezdődött az év legforgalmasabb időszaka az üzletekben
Elindult a karácsonyi bevásárlási szezon, az élelmiszerláncok várakozásai szerint a…
Tovább olvasom >Black Friday eredmények: A tartós fogyasztási cikkek globális piaca lassulással küzdve zárja az évet
A tartós fogyasztási cikkek globális piaca lassulással küzdve zárja az…
Tovább olvasom >KSH: 7,9 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest
2023. novemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,9 százalékkal haladták meg…
Tovább olvasom >