KSH: 959 millió euró volt a májusi exporttöbblet

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 08. 01. 11:29

Az áprilisi kilengés után ismét kétszámjegyű növekedést ért el májusban az export és az import. A kivitel euróban kifejezett értéke 19,7, a behozatalé 18,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – jelentette kedden második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

gyumolcs

A külkereskedelmi aktívum 217 millió euróval emelkedett a tavaly májusival összevetve, és 959 millió eurót tett ki.

A KSH a július 7-én kiadott első becslésében az export alacsonyabb, 18,8 százalékos emelkedéséről és a behozatal 18,4 százalékos növekedéséről számolt be, és árnyalatnyival alacsonyabb, 913 millió euró külkereskedelmi aktívumot jelentett.

Az előző hónapban, áprilisban az export és az import euróban számolt értéke 1,9, illetve 0,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, míg márciusban 19,0 százalékos export- és 21,3 százalékos importnövekedést mért a KSH.

Az év első öt hónapjában a kivitel 42,166 milliárd eurót tett ki, az import értéke 37,849 milliárd volt, 11,1, illetve 12,4 százalékkal több, mint a múlt év azonos időszakában. A kereskedelmi mérlegtöbblet 56 millió euróval 4,317 milliárd euróra nőtt tavaly január-májushoz képest.

Májusban az élelmiszerexport 22,1, a feldolgozott termékek kivitele 20,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és a gépek szállítóeszközök kivitele is 17,1 százalékos növekedést ért el az előző havi 6,5 százalékos csökkenés után.

Tavaly májushoz viszonyítva 16,1 százalékkal nőtt a gépek, szállítóeszközök importja és hasonló mértékben, 17,0 százalékkal a feldolgozott termékeké, míg az élelmiszerek behozatala 13,9 százalékkal emelkedett. A energiahordozók importja euróban 45,0 százalékkal, de volumenben csak 16,9 százalékkal emelkedett, a kőolajból és kőolajtermékekből a behozatal volumene stagnált, a gáz importja viszont csaknem háromnegyedével emelkedett, a villamos energia behozatala közel hatodával nőtt az egy évvel korábbihoz képest – közölte a KSH.

Májusban az EU tagállamaiba irányuló kivitel és behozatal euróban szinte egyenlő ütemben,16,4, illetve 16,5 százalékkal nőtt. A külkereskedelmi többlet 130 millió euróval emelkedett, és 957 millió eurót tett ki. Az export 79, az import 76 százalékát az EU tagállamokkal bonyolította le májusban Magyarország.

Az EU-n kívüli országokkal folytatott kereskedelemben a kivitel 33,5, a behozatal 26,1 százalékkal emelkedett. A külkereskedelmi mérleg ebben a viszonylatban 86 millió euróval javult, és 2,5 millió euró aktívumot mutatott májusban. (MTI)

 

Kapcsolódó cikkeink