KSH: 9,1 százalékkal nőttek a keresetek
Augusztusban a bruttó átlagkereset 391 ezer 600 forint volt, 9,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, az év első nyolc hónapjában pedig 395 ezer 400 forintot tett ki, míg a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 262 ezer 900 forintot, mindkettő 9,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A 3,9 százalékos augusztusi inflációval számolva a reálkeresetek 5,0 százalékkal emelkedtek augusztusban a múlt év azonos hónapjához viszonyítva.
A közfoglalkoztatottak nélkül számolva a tavaly augusztusinál 9,2 százalékkal magasabb 402 400 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél.
A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 260 400, a kedvezményeket is figyelembe véve 269 000 forintot ért el, 9,3 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.
A prémium, jutalom, egyhavi külön juttatás nélkül számított rendszeres bruttó átlagkereset 375 200 forintra becsülhető, ez 9,7 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.
A legalább öt munkavállalót foglalkoztató vállalkozásoknál 9,9 százalékkal 407 ezer 500 forintra nőtt a bruttó átlagkereset a közfoglalkoztatottak nélkül számolva, a költségvetési szektorban 7,1 százalékos emelkedéssel 393 ezer 700 forintra nőttek a keresetek.
A vállalkozásoknál alkalmazásban állók létszáma 4,9 százalékkal alacsonyabb volt augusztusban az egy évvel korábbinál, ami 108 ezerrel kevesebb munkavállalót jelent, de a májusi létszámnál ez 107 ezerrel több. A költségvetési szférában 0,3 százalékos volt a létszámcsökkenés. A közfoglalkoztatásban alkalmazottak száma 8 ezerrel, 9,6 százalékkal alacsonyabb volt a tavaly augusztusinál.
Az év első nyolc hónapjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 395 400, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 406 000 forint volt.
A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 262 900, a kedvezményeket is figyelembe véve 271 800 forintot ért el, egyaránt 9,9, százalékkal nőtt. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset a meghatározott szakágazatokban dolgozók bruttó béréből fizetendő járulékok átmeneti mérséklését, illetve felfüggesztését is tekintetbe véve 10,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
A reálkereset 6,2 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 3,5 százalékos növekedésével számolva. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >Csökkent a legtöbb tejtermék ára áprilisban
Az AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon a nyerstej országos termelői…
Tovább olvasom >Nagy Márton: hosszú távon vissza kell állni a beruházás alapú gazdasági növekedésre
Hosszú távon vissza kell állni a beruházás alapú gazdasági növekedésre,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új korszak a világgazdaságban? – Új kihívások hazánk előtt
2025 májusa a világgazdaságban a változások felgyorsulását hozta. A Közel-Keleten…
Tovább olvasom >Új ciklus, stabil működés, változatlan irány – bizalmat kapott az ÖRT vezetése
Az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) közgyűlése megerősítette a szervezet közvetlen…
Tovább olvasom >Fogyasztóvédelem új alapokon
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) 2025. január 1-jén…
Tovább olvasom >