KSH: 90 százalékkal csökkent a vendégéjszakák száma januárban
A beutazási korlátozások, illetve a kereskedelmi szálláshelyekre vonatkozó járványvédelmi intézkedések hatására januárban 89,8 százalékkal csökkent a kereskedelmi szálláshelyeken töltött vendégéjszakák száma az egy évvel korábbihoz viszonyítva – közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A belföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 85,5 százalékkal esett vissza, a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 93,5 százalékkal csökkent.
A belföldi vendégéjszakák száma 11 ezerrel, 115 ezerre nőtt az előző hónaphoz mérten, amit mindössze 36 ezer, a tavaly januárinál 92,7 százalékkal kevesebb vendég töltött el.
Az összes vendégéjszaka 66 százalékát a belföldi vendégek töltötték el.
Az éjszakák 62,2 százalékát szállodákban töltötték, ahol a csökkenés mértéke 88,8 százalékos volt. A panziókban és a közösségi szálláshelyeken az előző év januári forgalom mintegy harmada (34,9, illetve 33,8 százaléka) jelentkezett. A visszaesés a Balatoni turisztikai régiót érintette leginkább – közölte a KSH.
Az egy évvel korábbinál 95,0 százalékkal kevesebb, mindössze 18 ezer külföldi vendég 59 ezer éjszakát töltött a magyarországi szállásokon. A vendégek nagy része szállodában szállt meg, ennek ellenére az ott eltöltött éjszakák száma 5,8 százalékra csökkent a tavaly januárihoz képest. A legnagyobb mértékű (99, illetve 97 százalékos) csökkenés a Balatoni turisztikai régióban, illetve Budapesten történt.
A kereskedelmi szálláshelyek – folyó áron számolt – összes bruttó árbevétele 90,8 százalékkal volt kevesebb a tavaly januárinál és 3,160 milliárd forintra esett vissza. A szállásdíj bevételek a tavaly januárinak 9,1 százalékára csökkentek és 1,738 milliárd forintot értek el. A vendéglátásból eredő 899 millió forint bevétel mindössze 8,6 százaléka volt az egy évvel korábbinak.
A KSH emlékeztetett: tavaly november 10. óta a koronavírus okozta járvány megfékezésére irányuló védelmi intézkedések értelmében a kereskedelmi szálláshelyek turistákat nem, csak üzleti, gazdasági vagy oktatási célból érkező vendégeket fogadhatnak. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A váratlanul alacsony júniusi infláció meglepte az elemzőket
A héten megjelent magyar inflációs adat kellemes meglepetést okozott: a…
Tovább olvasom >KSH: az ipari termelés 5,2 százalékkal csökkent májusban
Májusban az ipari termelés volumene 5,2, munkanaphatástól megtisztítva 4,9 százalékkal…
Tovább olvasom >VIMOSZ: optimizmus a turisztikai szektorban
Kitartó optimizmus jellemzi a magyarországi turisztikai szektort, az ágazat szereplői…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fenntartható vendéglátás Magyarországon: a 2024-es év úttörői
Magyarországon a fenntarthatóság napjaink egyik legfontosabb kihívása, különösen az éttermi…
Tovább olvasom >Trendekbe fagylalva
Ami hosszú időn keresztül csak egy jeges nyalánkság volt, abból a…
Tovább olvasom >