KSH: 7,2 millió tonna kalászos gabona termett idén
Idén 8,7 százalékkal kevesebb, 7,2 millió tonna kalászos gabona termett a tavalyinál 10 százalékkal kisebb területen – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
A termésátlagok a zabon és a tritikálén kívül felülmúlták az előző évi értékeket. A búza termésátlaga mindössze 10 kilogrammal maradt el eddigi rekordhozamától. Az árpa hozama kiemelkedő volt, hektáronként 5270 kilogramm termett.
A legjelentősebb kalászos gabona a búza, amely az összes kalászos gabonatermés 73 százalékát adta 2017-ben, tavaly ez az arány 71 százalék volt. Búzából az egy évvel korábbinál 7,9 százalékkal kisebb területről 6,5 százalékkal kevesebb termést takarítottak be; a termésátlag hektáronként 5440 kilogramm volt, 1988 óta a legmagasabb Magyarországon. A búza idei termésátlaga a megelőző öt év átlagát 15 százalékkal haladta meg.
Az árpa betakarított területe az egy évvel azelőttinél 15, termésmennyisége 12 százalékkal kevesebb volt, miközben a hektáronkénti termésátlag 3,5 százalékkal nőtt. A hektáronkénti 5270 kilogramm termésátlag a 2012-2016. évek átlagát több mint 19 százalékkal haladta meg.
A tritikálé betakarított területe 21 százalékkal volt kisebb, mint egy évvel korábban. A learatott termés mennyisége csaknem negyedével, a termésátlag 4,3 százalékkal csökkent.
A zab esetében a tavalyinál 7,2 százalékkal kisebb területről az előző évinél 12 százalékkal kevesebb termést takarítottak be, így az átlagos hozam 4,6 százalékkal lett alacsonyabb.
Rozst több mint 25 ezer hektáron, a tavalyinál 1,8 ezer hektárral kisebb területen arattak. A termés a 2016. évihez képest közel azonos volt, a termésátlag 7,4 százalékkal emelkedett. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az egész Föld élelmezésére hat az ukrán háborús helyzet
Ukrajnában már csaknem 140 ezer négyzetkilométernyi területet aknásítottak el, ami…
Tovább olvasom >Jó volt idén a búzatermés
A Nemzetközi Gabonatanács (IGC) júliusi előrevetítésében az előző szezonét 1%-kal…
Tovább olvasom >A vörös és a fejes káposzta ára is emelkedett
A KSH adatai szerint Magyarországon fejes káposztából 11 százalékkal kevesebb…
Tovább olvasom >További cikkeink
TOP 50 marketing- és TOP 50 PR-vezető: nők az élen
Női topmenedzserek kerültek idén mindkét kommunikációs toplista, a marketingvezetőket és…
Tovább olvasom >Felértékelődő értékesítők: verseny indult a legjobbakért
A nehéz gazdasági helyzet miatti nyomás hatására felértékelődik az értékesítők…
Tovább olvasom >Vásárlási élmény és társadalmi felelősségvállalás: Mesterséges intelligencia a szépségiparban
Minden iparágban gőzerővel robognak a mesterséges intelligencia alapú fejlesztések, és…
Tovább olvasom >