KSH: 511 400 forint a bruttó átlagkereset

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2022. 05. 24. 11:50

Márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 511 400 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 352 200 forint volt. A bruttó átlagkereset 17,5 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 18,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban – ismertette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

 

8 százalékkal nőtt a reálkereset éves alapon

A 8,5 százalékos márciusi inflációval és a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 17,3 százalékos emelkedésével számolva a reálkereset 8,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Az átlagkereset emelkedéséhez elsősorban a már részben előre ütemezett béremelések, a magas nem rendszeres keresetek (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás), valamint a minimálbér és a garantált bérminimum emelése járultak hozzá.

A rendszeres bruttó átlagkereset 459 700 forint volt, 15,5 százalékkal meghaladta a tavaly márciusit.

A bruttó kereset mediánértéke 394 500 forintot ért el, 15,0 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó átlagkereset mediánértéke 273 700 forint volt, 16,5 százalékkal nőtt a tavaly márciusihoz viszonyítva.

A 74 ezer közfoglalkoztatott nélkül számolt március havi átlagos bruttó kereset 522 300 forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó 347 300 forint volt, mindkettő 17,2 százalékkal magasabb a tavaly márciusinál. A bruttó kereset mediánértéke 14,3 százalékos növekedéssel 400 000 forint volt márciusban.

A vállalkozások körében 16,2 százalékkal nőtt a közfoglalkoztatottak nélkül számolt átlagkereset és bruttó 526 300 forintot ért el, illetve 350 000 forint volt a nettó értéke. A bruttó kereset medián értéke 388 500 forint volt, 14,3 százalékkal nőtt egy év alatt.

A költségvetési szektorban 507 900 forint volt a bruttó és 337 700 a nettó átlagkereset, 17,2 százalékkal több a tavaly márciusinál, a medián bruttó kereset 430 000 forint volt 13,6 százalékos emelkedéssel.

Az iparban 15,8, az építőiparban 16,0 százalékos volt a bruttó keresetek éves emelkedése és 538 100, illetve 388 300 forintot mért a KSH. A szálláshelyszolgáltatás és vendéglátás területén 24,8 százalékos emelkedéssel 316 300 forintra nőtt a bruttó átlagkereset. A pénzügyi biztosítási szektorban 21,3 százalékos növekedéssel 903 000 forintot ért el.

A közigazgatás, védelem, kötelező társadalom-biztosítás területén 563 000 forintot ért el a márciusi bruttó átlagkereset, 19,8 százalékkal nőtt, az egészségügyben 665 800 forintot, az oktatásban 453 900 forintot tett ki, ami 23,5 százalékkal, illetve 16,0 százalékkal magasabb a tavaly márciusinál.

Január-márciusban a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 21,0, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 21,6 százalékkal nőtt az előző évhez képest.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 508 300, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 519 600 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 338 000, a kedvezményeket is figyelembe véve 349 800 forint volt az első negyedévben. (MTI)

 

Kapcsolódó cikkeink