KSH: 4,5 százalékkal kevesebb beruházás az első negyedévben
A magas bázis miatt 4,5 százalékkal csökkent a beruházások volumene az egy évvel korábbihoz képest az első negyedévben, amikor összesen 816,5 milliárd forintot költöttek beruházásra Magyarországon. Egy évvel korábban 23,1 százalékos volt a beruházások éves növekedési üteme, amely 2014 negyedik negyedévére 1,9 százalékra lassult – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.
A gép- és berendezés beruházások 1,0, az építési beruházások 8,9 százalékkal maradtak el az előző év azonos időszakától.
Az előző negyedévhez viszonyítva a szezonálisan kiigazított volumenindex a beruházások 1,1 százalékos csökkenését jelzi.
A feldolgozóiparban gyakorlatilag stagnáltak a beruházások, mindössze 0,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, amikor viszont 20,8 százalékos, a múlt év egészét tekintve pedig 12,7 százalékos emelkedést ért el. A beruházások egyharmadát adó feldolgozóiparon belül nagyobb növekedést csak a vegyiparban, valamint a gépek és gépi berendezések gyártása terén mért a KSH.
A legnagyobb súlyú nemzetgazdasági ágak közül a szállítás és a raktározás beruházásainak volumene 8,3 százalékkal alacsonyabb lett az előző év azonos időszakához viszonyítva, aminek oka a vasút- és autópálya-építések, a nagyvárosi közlekedési hálózatok fejlesztéseinek, illetve a járműparkok korszerűsítéseinek jelentős visszaesése volt – közölte a KSH.
A nemzetgazdasági ágak többségében csökkentek a beruházások éves összehasonlításban, állapította meg jelentésében a statisztikai hivatal.
Az építőipari beruházások szintén 8,3 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól, amikor viszont kimagasló, 45,3 százalékos növekedést értek el, és a tavalyi év egészében is 27,6 százalékos emelkedést mutattak.
A mezőgazdasági erdészeti és halászati ágazatban 7,9 százalékkal maradtak el a beruházások az egy évvel korábbiaktól azt követően, hogy tavaly 16,8 százalékkal emelkedtek.
Az idegenforgalom, vendéglátás területén 7,6 százalékkal maradtak el a beruházások a tavaly egész évi 13,4 százalékos emelkedés után.
A legnagyobb visszaesését a pénzügyi, biztosítási szektor szenvedte el 31,4 százalékkal, ahol negyedik negyedéve tart a hanyatlás. A közigazgatásban 20,0, az oktatásban 26,3, az egészségügyben 29,0 százalékkal estek vissza a beruházások.
A beruházások érdemi növekedését csak a vízellátás, szennyvíz gyűjtése, hulladékgazdálkodás (28,1 százalék) és a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás (14,5 százalék) területén regisztrálta a KSH. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: lassult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése márciusban
Márciusban 21,9 százalékponttal lassult a mezőgazdaság termelői árak emelkedése: a felvásárlási árak…
Tovább olvasom >KSH: márciusban 4,1 százalékkal csökkent az ipari termelés, ami az élelmiszergyártásra is kihat
Márciusban az ipari termelés volumene 4,1 százalékkal elmaradt az egy…
Tovább olvasom >Összeírás indul a mezőgazdaság helyzetéről
Agrárösszeírást kezd a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) május 15-én, hogy…
Tovább olvasom >További cikkeink
A kötelezőn is túl: még több termékkategóriában, akár 60%-os árengedmény az ALDI-üzletekben
Az ALDI újabb, több terméket érintő és nagyobb mértékű akciókkal…
Tovább olvasom >Kormányszóvivő: június 1-jén indul a kötelező akciózás a boltokban
Június 1-jén indul a kötelező akciózás a boltokban, ez azt…
Tovább olvasom >Új, minden szektorra kiterjedő szolgáltatáskereső portál indul Magyarországon
A Brillit.com megújulásával egy új, minden területet lefedő szolgáltatáskereső portál indul Magyarországon,…
Tovább olvasom >