KSH: 4,1 százalékkal nőttek a keresetek az első negyedévben

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 05. 21. 11:50

A legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, költségvetési intézményeknél és a nonprofit szervezeteknél 4,1, a közfoglalkoztatottak nélkül számítva 3,0 százalékkal nőttek a bruttó átlagkeresetek az első negyedévben – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

penz2

A nettó keresetek a bruttóval azonos ütemben emelkedtek, így a fogyasztói árak első negyedévi 1,0 százalékos csökkenésével számolva a nemzetgazdaság egészében 5,2, a közfoglalkoztatottak nélkül 4,0 százalékos volt a reálbérek növekedése január-márciusban az egy évvel korábbiakkal összehasonlítva.

A vállalkozásoknál 3,5, közfoglalkoztatottak nélkül 3,3 százalékos volt a bérnövekedés, a költségvetési szférában pedig 4,3, illetve 2,3 százalékos.

Az átlagos bruttó kereset 239 ezer 300 forint, a nettó kereset 156 ezer 700 forint volt. A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (497 700 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén pedig a legalacsonyabbak (145 500 forint).

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) keresetek 0,3 százalékponttal, kevésbé emelkedtek, mint a keresetek.

Márciusban a havi bruttó átlagkeresetek értéke elérte a 247 ezer 917 forintot, ami 4,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest, s 0,6 százalékos fogyasztói árcsökkenéssel számolva ez 5,5 százalékos reálbér-emelkedésnek felel meg. A közfoglalkoztatottak nélkül a versenyszférában 3,4, a költségvetési szerveknél 2,5 százalékkal volt magasabb az átlagbér, mint tavaly márciusban.

Az öt főnél nagyobb vállalkozásoknál a KSH adatai szerint 63 ezerrel többen dolgoztak márciusban, mint egy évvel korábban, a költségvetési szervezeteknél pedig hatezerrel nőtt a létszám egy év alatt. Márciusban 151 ezer közfoglalkoztatottat regisztrált a KSH, 58 ezerrel kevesebbet az egy évvel korábbinál, és a teljes munkaidőben dolgozók 79 ezer 777 forintos keresete 3,1 százalékkal volt magasabb. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink