KSH: 11 százalékra csökkent a munkanélküliség

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 06. 29. 13:25

Tovább csökkent, 0,4 százalékponttal 11 százalékra mérséklődött a munkanélküliségi ráta Magyarországon március-májusban, és nőtt a foglalkoztatottak száma – közölte a KSH.

Az idei első negyedévben még 11,6, február-áprilisban pedig 11,4 százalék volt az állástalanok aránya.

A munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 17 ezer fővel (3,6 százalékkal) 466 ezer főre csökkent március-májusban, míg az előző időszakban (február-áprilisban) még több mint 481 ezer állástalant tartott nyilván a KSH.

A munkanélküliek 50,3 százaléka egy éve, vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 18,5 hónap, 1 hónappal hosszabb az egy évvel korábbinál.

A 15-74 éves foglalkoztatottak létszáma 3 millió 786 ezer fő volt, 29 ezerrel (0,8 százalékkal) több, mint az előző év azonos időszakában. Idén február-áprilishoz képest 27 ezerrel nőtt az állásban lévők száma.

Tavasszal a 15-64 évesek körében a gazdaságilag aktívak (foglalkoztatottak, illetve munkanélküliek) száma közel ugyanannyi – 4 millió 219 ezer fő – volt, mint egy évvel korábban. A 62,3 százalékos aktivitási mutató lényegében megegyezett az egy évvel korábbi értékkel, s mind a férfiakat, mind a nőket az előző év azonos időszakában mért, azonos aktivitási arány (68,2, illetve 56,6 százalék) jellemezte.

A 15-64 éves foglalkoztatottak létszáma átlagosan 3 millió 754 ezer fő volt, 27 ezer fővel több az egy évvel ezelőttinél. Az erre a korcsoportra számított 55,4 százalékos foglalkoztatási ráta az előző év azonos időszakit 0,4 százalékponttal haladta meg. A 15-64 éves férfi népességből 2 millió 18 ezren voltak foglalkoztatottak, ami 60,5 százalékos foglalkoztatási rátának felelt meg.

A nőket a 15-64 éves korosztályban 1 millió 736 ezer fős, 50,5 százalékos foglalkoztatottság jellemezte. A férfi foglalkoztatottak száma 27 ezer fővel haladta meg az egy évvel korábbit, ami 0,5 százalékpontos javulást jelentett a foglalkoztatási rátájukban.

A férfiak munkanélküliségi rátájának értéke az elmúlt egy év alatt 0,7 százalékponttal 11,2 százalékra csökkent, a nőket lényegében változatlan, 10,7 százalékos munkanélküliségi ráta jellemezte a 2011. március-májusi időszakban.

A munkanélküliek 15,2 százaléka a munkaerőpiacon csak kis számban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki, az erre a korcsoportra számított 25 százalékos munkanélküliségi ráta 1,5 százalékponttal volt alacsonyabb, mint 2010 azonos időszakában. A 25-54 évesek, vagyis az úgynevezett legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája az egy évvel korábbihoz képest 0,6 százalékponttal, 10,2 százalékra csökkent.

Kapcsolódó cikkeink