Közzétette harmadik Fenntarthatósági jelentését az AutoWallis
Közzétette a tavalyi évről szóló Fenntarthatósági jelentését az AutoWallis Csoport, melyből kiderül, hogy a magyar tőzsde autós vállalata olyan új stratégiai területeket határozott meg 2023-ban a fenntartható működés fejlesztésével kapcsolatban, mint a digitalizáció vagy a vállalatirányítási struktúra megerősítése.
Immár harmadik alkalommal publikálta Fenntarthatósági jelentését az AutoWallis Csoport, mely olyan kiemelt, stratégiai szinten kezelt területeket határozott meg, mint a hulladékgazdálkodás, az energiahatékonyság és a digitalizáció fejlesztése, a csoportszintű CSR megközelítés kialakítása, valamint a közösségi mobilitás elérhetővé tétele szélesebb rétegek számára. Ez utóbbi célt támogatja a Csoport tavaly indított – környezetbarát EURO6 és elektromos modellekből álló flottával rendelkező – wigo carsharing szolgáltatása. Az AutoWallis autómegosztó szolgáltatása nem csak gazdaságosabb, hanem zöldebb megoldást is jelent a városi közlekedésben, ugyanis nemzetközi kutatások alapján egy wigo autó akár 16 magánautót is kiválthat. A fenntartható növekedés iránt elkötelezett vállalatként az AutoWallis számára kiemelt cél az ESG szempontok mélyebb integrálása a vállalatirányítási gyakorlatokba, döntésekbe.
Székely Gábor, az AutoWallis befektetői kapcsolatok és ESG-igazgatója a jelentés kapcsán elmondta: a Csoport a folyamatos gazdasági növekedés, az üzleti célok megvalósítása mellett kiemelten fontosnak tartja, hogy működésének minden területén érvényesüljenek a fenntarthatósági szempontok. Ennek megfelelően az AutoWallis 2023-as jelentésében a korábbi vállalásaihoz híven felmérte az egyéb közvetett (Scope 3) CO2 kibocsátását is, mely tartalmazza a munkavállalók munkába járásából származó kibocsátásokat és az Európán kívüli hajós áruszállítást is. Az AutoWallis tőzsdei vállalatként élen jár a zöld finanszírozási megoldások alkalmazásában is. A vállalat Zöld kötvényekből származó forrásainak felhasználása kizárólag a társaság Zöld Bizottságának pozitív döntése alapján lehetséges. A Bizottság tavaly szeptemberben publikálta a társaság éves Zöld allokációs és hatás jelentését, melyből kiderült, hogy az AutoWallis eddig 6,6 milliárd forint összegben bocsátott ki zöld kötvényeket a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Kötvényprogramja keretében, mely összegből azóta a tervezés és előkészítés alatt állók mellett több zöld beruházást is sikeresen megvalósított. Az AutoWallis folyamatosan keresi az olyan projekteket, melyekkel a meglévő ingatlanállományának energiahatékonyságát tovább tudja javítani. Ennek érdekében készülnek az ingatlanok energiaauditjai, így a társaság folyamatosan dönt az energiahatékony működést támogató újabb beruházásokról.
Kapcsolódó cikkeink
Fenntarthatóság a fogyasztói magatartásban: a Mintel globális jelentése 2024-25
A globális gazdasági kihívások és ingadozó árfolyamok ellenére a fenntarthatóság…
Tovább olvasom >Itt a világ első környezetbarát teje
Egy kis tasmániai tejüzem, az Ashgrove, világszerte elsőként dobott piacra…
Tovább olvasom >1,5 milliárd fontot fordít a Lidl brit marhahústermelésre
Megerősíti fenntarthatósági vállalásait a Lidl azzal, hogy a következő 5…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >