Közös karácsonyi „játékbankot” létesít a Lidl és Neighbourly az Egyesült Királyságban
A karácsonyi játékadományozási kezdeményezést indít a Lidl 940 Egyesült Királyságbeli üzletében jótékonysági szervezetek és közösségi csoportok támogatására.
A Neighbourly adományozó platformmal összefogva indított projekt alapját kutatási eredmény szolgáltatja, mely szerint a helyi ügyek képviselői 80%-ban találnák hasznosnak a játékadományokat az ünnepi szezonban.
November 3-tól a diszkontlánc vásárlói leadhatják által környékükön élő gyerekeknek ajándékba szánt és hozzájuk jótékonysági szervezetek által eljuttatandó bontatlan, új játékadományaikat – így társasjátékokat, kirakókat, könyveket, kézműves-készleteket.
A Lidl emellett a karácsonyi időszakban 250.000 fonttal támogatja a jótékonysági szervezeteket és ígéretet tett, hogy soha nem látott mennyiségű ételt – így karácsonyi élelmiszereket is – adományoz idén. Ezzel együtt élelmiszermentő programjában a lánc több mint egymillió adag ételt oszt szét a rászorulók között.
„Azt akartuk, hogy az idei évben a lehető leghasznosabban segítsük ezeket a közösségeket, ezért kikértük partnereink – 1500 jótékonysági szervezet, élelmiszerbank és közösségi csoport – véleményét, amelyből egyértelműen az körvonalazódott, hogy a legnagyobb szükség élelmiszerre, játékokra és pénzre van” – mondta el Ryan McDonnell, a Lidl GB vezérigazgatója.
„Reményeink szerint a játékadományozási pontok nyitásával egyszerűbbé tesszük adományozni szándékozó vásárlóink számára a helyi jó ügyekhez való közvetlen hozzájárulást és a leginkább rászorulóknak való segítségnyújtást .”
A Neighbourly vezérigazgatója, Steve Butterworth hozzátette, hogy “legfrissebb közösségi felmérésünkből a családokra az idei télen nehezedő pénzügyi terhek rajzolódtak ki. Most, hogy a helyi közösségek mind az élelmiszer-, mind pedig a pénzadományozás mértékében jelentős visszaesést tapasztalnak, a Lidl-vásárlók részéről érkező minden támogatás kritikus fontosságú. Sok családnak okoz nehézséget a karácsonyi ajándékozás, ezért egy ilyen, a szülők ezirányú gondjait enyhítő projekt hatalmas jelentőséggel bír.”
Kapcsolódó cikkeink
Sok tonnányi segítség: higiéniai papírtermék-adomány a legkiszolgáltatottabbaknak
Több ezer rászoruló gyermeket, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat esélyteremtő gyermekprogramjainak intézményeit,…
Tovább olvasom >Cukorbeteg Barbie babát jelentett be a Mattel
Idén egy különleges Barbie bővíti a Mattel sokszínűséget célzó játékcsaládját:…
Tovább olvasom >A Co-op-pal indít közös házhozszállítási szolgáltatást indít a Just Eat az Egyesült Királyságban
Az élelmiszer-házhozszállító Just Eat a brit Co-op kiskereskedelmi lánccal hivatalosan…
Tovább olvasom >További cikkeink
Így ebédel a magyar – továbbra is húsfogyasztó nemzet vagyunk
Egy friss hazai kutatás feltárta, hogyan (nem) változott a magyar…
Tovább olvasom >Zsugorinfláció: adatbázis indul a kisebb kiszerelésekről
A fogyasztók könnyen hozzáférhető, megbízható és folyamatosan frissülő forrásból tájékozódhatnak…
Tovább olvasom >Támad a Temu: az online diszkontóriás betörne az európai élelmiszerpiacra is
A kínai Temu online piactér az olcsó elektronikai és ruházati…
Tovább olvasom >