Közétkeztetők kézikönyve II.
A tavalyi év márciusában megjelent Közétkeztetők kézikönyve könyvsorozat októberben második kötettel bővült, amely a leggyakoribb ételallergiákban és ételintoleranciában alkalmazható speciális recepteket tartalmaz – különböző korcsoportokra kidolgozott anyaghányadokkal, összhangban a közétkeztetési rendelettel. Akárcsak az első rész megjelenésében, ebben is kiemelkedő szerepet játszott az Unilever Food Solutions, amely így lehetőséget kapott egy élelmezésvezetői fórummal egybekötött ünnepélyes könyvbemutató megrendezésére.
A bemutatón a szakma illetékes szervezeteinek vezetői méltatták a könyvet és készítőik munkáját. Kiemelték az élelmezésvezető kollégáknak a diétás közétkeztetés fejlesztésében, megújításában segítséget nyújtani próbáló kiadvány hiánypótló jellegét és annak gyakorlati értékét. A téma létjogosultságát az is bizonyítja, hogy a legutóbbi, 2017-es felmérés szerint az iskolák 72 százalékában vannak olyan gyermekek, akik orvos által igazolt betegség miatt szorulnak diétás étrendre.
A közétkeztetési rendelet hatósági ellenőrzése kapcsán elhangzott, hogy 2019-ben a kiemelt feladatok közé a kórházi étkeztetés, valamint a középiskolások étkeztetésének vizsgálata tartozott, beleértve az iskolai büfékínálat ellenőrzését is. A közétkeztetési konyhákon leggyakrabban feltárt hiányosságok jelentős részét a dolgozók feladatkörükben vétett hibák és hiányosságok okozzák, élelmiszer-biztonsági szabályokat nem ismerik. Ennek ellenére a minősítések az elmúlt pár évben javuló tendenciát mutatnak, mind a főző-, mind a tálalókonyhák körében. //
Kapcsolódó cikkeink
Mi a bioélelmiszerek realitása a közétkeztetésben?
A Magyar Biokultúra Szövetség a bioélelmiszerek közétkeztetésbe kerüléséért indított aláírásgyűjtése…
Tovább olvasom >A KÖZSZÖV első 25 éve
Megalapításának 25. évfordulóját ünnepli idén a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos…
Tovább olvasom >A házikert a magyar családok rejtett erőforrása
Meghatározó jelentőségű a házikerti termelés a jó minőségű és egészséges…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újra az áfaszabályozásról
Zerényi Károly, az MVI elnöki tanácsadója nemrégiben a penzcentrum.hu-nak a…
Tovább olvasom >A homo ludens kedvence utazásnál -A nap képe
A kutya se viheti magával a társasjátéktáblát! Vagy korábban már…
Tovább olvasom >