Közepes napraforgó-termésre számítanak

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 09. 14. 11:12

A napraforgó felét betakarították már Békés megyében, a Nemzeti Agrárkamara Békés Megyei Igazgatóságának általános alelnöke közepes termésre számít.

napraforgo

Kozsuch Kornél a megyei aratási bizottság hétfői ülése után az MTI-nek elmondta: 88 ezer hektáron termesztenek napraforgót a megyében, közepes évre számítanak, az aszályos nyár miatt a termésátlag hektáronként 2,3 tonna körül alakul, várhatóan egy hét múlva fejezik be a napraforgó betakarítását – mondta.

A napraforgó olajtartalma átlagosan közelíti a 44,5 százalékot, néhol alatta marad, néhol jobb annál – tette hozzá.

Néhány állattartó már elkezdte Békésben a kukorica betakarítását is, ám jelenleg még csak a körülbelül az ezer hektár két százalékán fejezték be a munkát. „Kukoricából gyenge évünk lesz, az augusztus végi eső már nem tudott javítani a termésmennyiségen” – fogalmazott Kozsuch Kornél.

Az átlagtermést az aratási bizottság hektáronként 5,3 tonnára tette, tavaly 8 tonna fölötti átlagokat produkáltak a táblákon. „Importra azért nem szorulunk majd” – hangsúlyozta.

Hozzátette: a kukorica minőségével várhatóan nem lesz gond, nagy hőségben nem szokott gombafertőzés előfordulni. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink