Közepes haltermés várható
A nyári aszály ellenére közepes haltermésre számítanak az őszi lehalászás végéhez közeledve a Tolna megyei tógazdaságok, amelyek részben az exportpiacok szűküléséről számoltak be az MTI-nek.
A 220 hektáron haltermeléssel foglalkozó varsádi Czikkhalas Halastavai Kft.-nél 500-550 tonna ponty lehalászására számítanak, ami az évi átlag körül alakul – mondta Katics Máté cégvezető, hozzátéve, hogy a nyári vízhiány elsősorban a ragadozó állomány hozamát csökkentette. Ez a víz- és a takarmányínséges évhez képest jónak mondható – jegyezte meg.
A bonyhádi Pannónia Zrt., amely 86 hektáros tórendszeren gazdálkodik, nem érte el a szokásos 80-90 tonnás piaci „pontytermést”, ez azonban nem az időjárás miatt alakult így – közölte Bertalan Béla ágazatvezető.
A dombóvári Hetényhal Kft. ügyvezetője, Farkas György ugyanakkor elmondta: a pontyállományban mintegy 30 százalékos súlycsökkenéssel számolnak, miután a nyári aszály miatt nem etethették a szokott mennyiségű takarmánnyal a halakat.
A tógazdaságok vezetői szerint a tavalyihoz hasonló, kilogrammonként 450-550 forintos tóparti árat kínálnak a felvásárlók az étkezési pontyért. Farkas György ezzel kapcsolatban megjegyezte: ennyiért egyelőre nem értékesít pontyot.
A piaci lehetőségekről szólva a tavaly mintegy 500 millió forintos árbevételt elért Czikkhalas Kft. cégvezetője közölte: a a külföldi – lengyel és román – piacaik szűkültek, pontyra, ragadozó fajokra nincs exportkereslet.
A 65 hektáros tógazdasággal rendelkező, de a térség termelőinek halmennyiségét – összesen 80-100 tonna halat – is külföldre közvetítő bonyhádi Csibi Hal Kft. ügyvezetője, Csibi Csaba arról tájékoztatott: bár Romániában erőteljesen visszaesett a magyar hal iránti kereslet, a korábbi belga, német, osztrák és lengyel piacokon megmaradtak az értékesítési lehetőségek. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >