Közép-Kelet-Európai szinten is kiemelkedő beruházás indul Magyarországon

Szerkesztette: Trademagazin Dátum: 2026. 03. 17. 12:23
🎧 Hallgasd a cikket:

Győr és Miskolc után újabb gyár építését kezdi meg Magyarországon a cseh Penam cégcsoport leányvállalata, a hazai sütőipari piac meghatározó szereplője, a Ceres ZRt. A vállalat a Magyarország Kormánya és az Európai Unió társfinanszírozásával megvalósuló, 24,6 milliárd forintos beruházás keretében a Tatai Ipari Parkban építi fel új, nagy kapacitású toast kenyér-üzemét, amely a tervek szerint Közép-Kelet-Európa egyik legmodernebb ilyen jellegű létesítménye lesz.  

Az ünnepélyes eseményen a Magyar Kormány részéről Dr. Nagy István agrárminiszter, valamint dr. Illés Boglárka, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára is részt vett. 

 A több mint hetvenéves iparági tapasztalattal rendelkező Ceres ZRt. a magyar sütőipar egyik meghatározó szereplője. A vállalat országos lefedettséggel, jelentős piaci részesedéssel és korszerű gyártási háttérrel működik. Fő profilja a formában sült, előre szeletelt és csomagolt kenyerek előállítása. A társaság jelenleg két hazai gyártóegységgel rendelkezik, Győrben és Miskolcon. 

A vállalat innovációs törekvéseit folytatva 2024-ben döntött egy új, nagyszabású fejlesztés megvalósításáról. Az új üzem felépítése 2026. márciusában ünnepélyes alapkőletétellel veszi kezdetét. A Tatai Ipari Parkban épülő új toast kenyér üzem megvalósítását Magyarország Kormánya és az Európai Unió 4,2 milliárd forint megítélt finanszírozási támogatással segíti. 

A beruházás nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű fejlesztésként valósul meg. A beruházás megvalósítása érdekében a vállalat stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Magyar Állammal, amelynek célja a hazai élelmiszeripar versenyképességének erősítése, a magas hozzáadott értékű élelmiszer-előállítás fejlesztése, valamint a magyar gazdaság és a vidéki foglalkoztatás hosszú távú támogatása. 

Az új üzem mintegy 14 ezer négyzetméter alapterületű lesz, és naponta közel 100 tonna toast kenyér előállítására lesz képes. A beruházás célja a hazai termelési kapacitások bővítése, a régiós exportlehetőségek erősítése, valamint egy fenntartható és energiahatékony élelmiszeripari gyártóbázis létrehozása. A fejlesztés nemcsak a fogyasztók megbízható és magas minőségű termékekkel való kiszolgálását segíti, hanem hozzájárul a helyi gazdaság erősítéséhez is, új munkalehetőségeket teremtve a térségben, valamint támogatva a hazai beszállítói és alapanyag-ellátási láncokat. 

Az új gyárban korszerű, nagymértékben automatizált gyártási, csomagolási és logisztikai rendszerek működnek majd, robotizált és mesterséges intelligenciával támogatott technológiák növelik a hatékonyságot. 

A beruházás hozzájárul a vállalat fenntarthatósági törekvéseihez. Az üzemben több energiahatékonysági megoldást alkalmaznak, valamint megújuló energiaforrásokat hasznosítanak. 

„A tatai beruházás mérföldkő a Ceres életében. Egy olyan technológiai szintlépést valósítunk meg, amely hosszú távon is erősíti vállalatunk hazai és nemzetközi pozícióját. Meggyőződésünk, hogy Tatán olyan üzem jön létre, amely a közép-kelet-európai régióban is meghatározóvá válhat.”

– mondta Mikos István, a Ceres ZRt. vállalati igazgatója. 

Dr. Nagy István agrárminiszter hangsúlyozta: 

„A tatai beruházás jól mutatja, hogy a magyar élelmiszeripar képes a legkorszerűbb technológiák alkalmazására és a nemzetközi versenyben is meghatározó szerepet betölteni. A Ceres ZRt. fejlesztése új kapacitásokat hoz létre, miközben erősíti a hazai alapanyagokra épülő, magas hozzáadott értékű élelmiszer-előállítást is. Az ilyen beruházások hozzájárulnak a vidéki munkahelyek megőrzéséhez és a magyar agrárium hosszú távú fejlődéséhez.”

Illés Boglárka,a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkáraszerint a fejlesztés tovább erősíti hazánk nemzetközi gazdasági beágyazottságát és exportképességét:

„Az európai szinten is kiemelkedő technológiát alkalmazó üzem hozzájárul Magyarország versenyképességének növeléséhez és a régió élelmiszeripari szerepének megerősítéséhez. Az ilyen beruházások világos üzenetet küldenek a nemzetközi befektetőknek: Magyarország stabil, innovációra nyitott és stratégiai partnerségekben gondolkodó gazdasági környezetet kínál.” 

A Közép-Kelet-Európa egyik legkorszerűbb toast kenyér üzemeként megvalósuló fejlesztés nemcsak a hazai ellátásbiztonságot erősíti, hanem új exportlehetőségeket is teremt a régióban, hozzájárulva a magyar élelmiszeripar versenyképességének további növeléséhez. Az első berendezések várhatóan 2027-ben kerülnek telepítésre. 

Kapcsolódó cikkeink