Közel öt órát töltenek el naponta a fiatalok a számítógép és a televízió előtt
Az elmúlt tíz évben tizenhatszorosára növekedett azon fiatalok száma, akik naponta interneteznek. A szélesedő kínálat és az újabb platformok használatának eredményeként ma már naponta 4,9 órát töltenek el a különböző képernyők előtt a 15–19 évesek. A rádió és a magazinok fogyasztása pedig lassú csökkenést mutat körükben.
Egyre inkább átalakítják a cégek marketingkommunikációs döntéseit a fiatalok eltérő és az utóbbi években nagymértékben átalakuló médiafogyasztási szokásai, melyeket a megváltozott technológiai környezet, az átrendeződő – de kevésbé feltérképezett – értékeik és életvitelük is folyamatosan formál, befolyásol. A 15–19 évesek egy évtizeddel ezelőtti médiafogyasztása ugyan kisebb intenzitást mutatott – médiatípusonként 5-6 százalékpontnyi különbséggel –, de mintázata megegyezett a felnőtt lakosság szokásaival. Különösen az elmúlt öt év hozott drasztikus változásokat: a rohamosan terjedő internethasználat (a 2000-es 4 százalékról 2010-re 65 százalékra növekedett) mellett a televíziónézés 6 százalékpontnyi emelkedést ért el, míg a másik két klasszikus médiatípus (rádió és magazinok) fogyasztása lassú csökkenést mutat a fiatalok körében – derül ki a GfK Hungária és az Ipsos Nemzeti MédiaAnalízis tanulmányának idősoros elemzéséből.
A Nemzeti MédiaAnalízis komplex médiafogyasztási szegmensei közül a 2005. évben 27 százalékról 64 százalékra növekedett a netfüggők száma a 15–19 évesek körében. Ez a változás megmutatkozik a fiatalok szabadidő-eltöltési és életstílus-szegmenseinek átstrukturálódásában is, melynek következtében egyre többen vannak azok, akik az otthonülő, elszigetelt, zárkózott életstílust választják és egyre kevesebben azok, akik a fiatalos, eljáró, a szabadidejüket aktívan eltöltő fiatalok csoportjába tartoznak.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,6, a májusit 0,1 százalékkal haladták meg
2025. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal haladták meg…
Tovább olvasom >A héten indul a NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál
A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal…
Tovább olvasom >NAV: kivontak a forgalomból több tonna zöldséget, amit rovarölő mellett szállítottak
Több tonnányi zöldséget vontak ki a forgalomból, mert rovarölő szert…
Tovább olvasom >