Közel négyszáz kiállító a szentlőrinci gazdanapokon
Közel négyszáz kiállító lesz a szentlőrinci gazdanapokon, az ország egyik legnagyobb mezőgazdasági szakvásárán, a szentlőrinci gazdanapokon augusztus 8-10. között – jelentették be a rendezvény szervezői csütörtökön Pécsen.
Mint azt Sigora Irma, a szervezési feladatokat ellátó Baranya Megyei Vállalkozói Központ ügyvezető igazgatója elmondta: a rendezvény három napja alatt 25 ezer látogatót várnak. A gazdanapok mára az ország negyedik legnagyobb mezőgazdasági szakvásárává nőtte ki magát. Kitért arra, hogy a kiállítók többsége gépkereskedő, állattenyésztő, növénytermesztő vagy az élelmiszeriparban érdekelt vállalkozás. Részükről közel háromszáz stand fogadja majd az érdeklődőket, emellett agrároktatási intézmények, a megújuló energiában érdekelt vállalkozások, szakhivatalok, őstermelők, kistermelők, kézművesek jelennek meg a vásár 50 ezer négyzetméteres területén.
Végh Gábor vásárigazgató kiemelte: külföldi cégek is egyre élénkebben érdeklődnek az expó iránt, tizenhat horvát kiállító mellett Ausztriából, Szlovákiából, Romániából és Olaszországból is érkeznek résztvevők.
A rendezvényen pénteken lótenyésztési tanácskozást, szombaton méhészeti szaknapot tartanak, vasárnap pedig a Nemzeti Vágta előfutamát, a Szentlőrinci Vágtát rendezik meg. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Már több mint 930 szakembert ajánlottak a Signature 40 2025-ös kiírására
Minden eddiginél aktívabb ajánlási időszakot jelentett a Signature Platform: eddig…
Tovább olvasom >Véget ért a II. Ifjúsági PET Kupa
2025. július 20. és 25. között második alkalommal szervezte meg…
Tovább olvasom >A nagyszámú érdeklődésre való tekintettel meghosszabbítja nevezési határidejét a Green Pledge!
Meghosszabbított nevezési határidővel, egészen augusztus 11-e, hétfőig várja a pályázatokat…
Tovább olvasom >