Közel negyedmillió regisztrált vásárlói belépés a Nagybani Piacon

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 11. 11. 11:39

A petrezselyem és a burgonya drágul a legnagyobb mértékben idén a Nagybani piacon, a hazai kínálat nyáron továbbra is túlsúlyban van az importtal szemben – írja a penzcentrum.hu. A beszámolóból az is kiderül, hogy a legtöbb termelő idén is Pest és Csongrád megyéből érkezett. Az előző évhez képest több Baranya, Fejér és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei termelőt regisztrált a piac. A termékek megjelenése a tavalyi évhez képest eltolódott, a nyári szezon két-három hetes késéssel érkezett. Ennek köszönhetően az áruhiányos időszakokban bizonyos zöldség- és gyümölcsféléknél jelentős áremelkedést tapasztalhattak a vásárlók.

Eredményes évet zárt 2019-ben a Nagybani Piac. Összesen, az év első kilenc hónapjában mintegy 240 ezer vásárlói belépést regisztráltak, a legtöbben, 145 ezer regisztrált belépéssel Pest megyéből érkeztek. A főváros és annak környéke után Fejér és Bács-Kiskun megyéből érkeznek a legtöbben vásárlási szándékkal az ország legnagyobb termelő és elosztó piacára. Bár idén a regisztrált vásárlók száma kevesebb az előző évhez képest, azonban az ügyfelek jellemzően egyre nagyobb méretű teherautókat vesznek igénybe a vásárolt áru elszállításához.

Az elmúlt kilenc hónapban regisztrált termelői belépések száma megközelíti a 130 ezret, ami kismértékű növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A hazai termelők többsége továbbra is Pest (44 ezer belépés) és Csongrád (20 ezer belépés) megyékből érkezik a Nagybani Piacra, de jelentősen nőtt Baranya, Fejér, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékből érkezők száma is.

A termelők jelenléte a piacon ingadozott az év eleji szeszélyes időjárás miatt. A termékek megjelenése a tavalyi évhez képest eltolódott, bizonyos zöldségek és gyümölcsfélék két-három hetes késéssel érkeztek a piacra. Ennek köszönhetően bizonyos termékeknél az áruhiányos időszakokban jelentős áremelkedés történt. A dinnyeszezon is közel három hetes késéssel, július 11-én indult és szeptember 15-ig tartott. A nyári nagy meleg miatt élénk volt iránta a kereslet, ezért a termelők jó szezont zártak. Az értékesítésre – a kialakult gyakorlatnak megfelelően – külön szektort biztosított a Nagybani Piac hosszabbított nyitvatartással.

A korábbi évek hasonló időszakával összehasonlítva a petrezselyemgyökér drágulása volt a legradikálisabb, a vevők 300 százalékos áremelkedést is tapasztalhattak. Idén nyáron a burgonya értéke is megnőtt, júliusban a duplája volt a tavalyi árnak. A nyár további két hónapjában pedig 20-40 százalékos drágulást tapasztalhattak a piaci vevők.

Nyáron továbbra is túlsúlyban voltak a hazai termékek az importtal szemben, a szántóföldi és primőráru mind itthoni termelőktől érkezett. Az őszi szezon kezdetén rendszeresen első importáruként jelenik meg a padlizsán, cukkini, kaliforniai paprika, de ezek az árufélék is kaphatók a magyar őstermelőknél.(penzcentrum.hu)

Kapcsolódó cikkeink